Újpest:
(1) 787-2637

Krisztinaváros:
 (1) 201-0052

 

 

Ha támogatni kívánja az oldal fenntartását és fejlesztését, kattintson az Önt érdeklő hirdetésekre.
 
Visszajelzését ide várjuk:
 
webmaster@mancsok.hu
 
Köszönjük!

Hirdetések

   

MANCSOK

  ÁLLATTENYÉSZTÉS

tenyésztő

szaporító

állat

biológia

tenyészet kialakítása

  tenyésztésszervezés

eljárás

egészségügy

  KUTYATARTÓKNAK

  MACSKATARTÓKNAK

  GÖRÉNYTARTÓKNAK

  NYÚLTARTÓKNAK

  EGÉSZSÉGVÉDELEM

  ELSŐSEGÉLY

  NEVELÉS

  TAKARMÁNYOZÁS

Tenyésztésszervezés

 

A tenyészeteket hasonlóan kell üzemeltetni, mint minden más állattartási helyet. De a tenyésztőkre további szakmai feladatok is hárulnak annak érdekében, hogy az állattenyésztés folyamata megvalósuljon. Ez számos eddig még nem említett feladatot jelent a tenyésztés céljának meghatározásától az annak eléréséhez vezető feladatokon át az eredmény ellenőrzéséig és nyilvántartásáig, amelyeket együtt tenyésztésszervezésnek nevezünk. A továbbiakban olyan fogalmakról lesz röviden szó, mint a tenyésztési cél meghatározása, az értékmérő tulajdonságok, a tenyészkiválasztás, a párosítás, a pároztatás, a mesterséges megtermékenyítés, a törzskönyvezés, az egyedi megjelölés, a selejtezés és az adásvétel.

 

A tenyésztési cél meghatározása

 

A tenyésztési cél vagy tenyészcél meghatározása az állattenyésztői munka legelső lépése. Ez tulajdonképpen annak meghatározását jelenti, amit a tenyésztő el szeretne érni. A kisemlős társállatok tenyésztésének többféle célja is lehet:

  • értékesítésre szánt, a piaci igényeknek megfelelő mennyiségű és minőségű végtermék állat előállítása
  • tenyészállatok előállítása
  • fajtanemesítés
  • a genetikai értékek megőrzése
  • új fajták létrehozása

A tenyésztők a fentiek közül gyakran többet is célul tűznek ki maguk elé.

A gazdasági tenyészcél olyan tenyészet kialakítását jelenti, amelyik gazdaságosan termel. Mint arról már volt szó, a társállat-tenyésztés általában nem megtérülő vállalkozás, de a kitűzött célok megvalósíthatósága érdekében a gazdasági szempontokat is érdemes figyelembe kell venni. A nívós tenyészetek jelentős gazdasági értéket képviselnek.

A biológiai tenyészcél pedig azt jelenti, hogy a tenyésztőknek a munkájuk során a biológiai érték növelésére is figyelmet kell fordítaniuk, vagyis arra kell törekedniük, hogy az egyik tulajdonság javítása ne járjon más tulajdonságok romlásával. Csak így érhető el, hogy a tenyészet jelentős biológia értéket is képviseljen.

vissza az elejéhez

 

Értékmérő tulajdonságok

 

Az értékmérő tulajdonságok olyan örökletes tulajdonságok, amelyek meghatározzák az állatok tenyésztési és hasznosítási értékét. Az állatoknak számos tulajdonsága van, többek között a tenyésztési szempontból is fontos értékmérő tulajdonság lehet az alakjuk, a testméretük, a színük, a szőrzetük, az ivarjellegük, a szaporaságuk, a viselkedésük és a teljesítményük is. Az értékmérő tulajdonságok összessége szabja meg a végtermék egyedek értékét.

Az értékmérő tulajdonságok sokféleképpen csoportosíthatók. Az örökléstani részben már volt róla szó, hogy a tulajdonságok egy része örökletes (genotípusos), más része pedig szerzett (fenotípusos) tulajdonság, vagyis olyan, ami nem öröklődik. Az örökletes tulajdonságok között vannak egyetlen génpár által meghatározott egyszerű (monogenetikus) tulajdonságok, és több gén által közösen meghatározott összetett (poligenetikus) tulajdonságok is. Az állatok külső értékmérő tulajdonságai általában monogenetikusak, a belső tulajdonságaik pedig inkább poligenetikusak. Az intelligencia egy poligenetikus örökletes tulajdonság, de a megjelenését a felnevelési körülmények is befolyásolják, ahogy az emberek IQ-jára is kihat a nevelés. Az ilyen tulajdonságokat, több tényező által meghatározott (multifaktoriális) tulajdonságnak is nevezzük. Emellett vannak külső tulajdonságok (pl. szőrszín, alkat, mozgás) és belső tulajdonságok (pl. munkaképesség, szaporaság) is. Léteznek minőségi tulajdonságok (pl. szőrzet), amelyek leírással jellemezhetők és mennyiségi tulajdonságok (pl. marmagasság), amelyek számszerűen is kifejezhetők. Végül az értékmérő tulajdonságok lehetnek elsődleges tulajdonságok (pl. izmoltság), vagyis olyanok, amelyek az eredményt közvetlenül befolyásolják, és másodlagos tulajdonságok is (pl. ellenálló képesség), amelyek közvetetten hatnak rá.

vissza az elejéhez

 

Tenyészkiválasztás

 

Minden állat tenyésztése a mesterséges kiválasztáson (szelekción) alapul, ezért ez az állattenyésztés legfontosabb eszköze. A tenyészkiválasztás alatt olyan tudatos emberi tevékenységet értünk, aminek során az előre meghatározott tenyésztési cél elérése érdekében jelölik ki az állomány azon egyedeit, amelyeket a továbbiakban tenyészállatként hasznosítanak, vagyis tenyésztésben kívánnak tartani. A tenyészkiválasztás végrehajtása során több tenyésztésszervezési módszert (pl. az állatok egyedi megjelölése, tenyészértékbecslés, a tenyésztési adatok gyűjtése és elemzése) is alkalmaznak a tenyésztők.

A tenyészkiválasztás alapvetően azon a felismerésen alapszik, hogy az állatállományok (populációk) változékonyak, vagyis a tulajdonságok bizonyos varianciája jellemzi őket. Az eredményes tenyésztés előfeltétele a kívánatos tulajdonságok meghatározása, vagyis az elérendő cél kijelölése, valamint az ezt elősegítő sikeres tenyészkiválasztás. Figyelembe kell venni, hogy az egyes tulajdonságok eltérő mértékben öröklődnek. A szaporasággal kapcsolatos tulajdonságok általában rosszabbul, a küllemmel kapcsolatos tulajdonságok többnyire jobban. A kiválasztás menetét ezért az öröklődéssel kapcsolatos ismeretek is befolyásolják. A jól öröklődő tulajdonságok esetében a fenotípus alapján végzett szelekció is könnyen eredményre vezethet, így is gyors előrehaladást lehet elérni. A rosszul öröklődő tulajdonságok pedig csak összetett állománygenetikai módszerekkel, gyakran hosszú idő alatt javíthatók.

A tenyésztők a tenyészkiválasztásban gyakran más szakemberek segítséget is igénybe veszik annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a tenyészkiválasztás szubjektivitása, de alapvetően nekik kell generációról generációra eldönteniük, hogy mely állatokat tartanak meg továbbtenyésztésre és melyeket értékesítenek, mint végtermék. A tenyészállatok kiválasztása akkor felel meg a tenyésztési célnak, ha a hatására az adott állatállomány genetikai szerkezete a kívánt irányban és mértékben változik.

Az állattenyésztésben a tenyészállatok kiváltására többféle szelekciós eljárást alkalmazhatnak.

Pozitív szelekciónak azt nevezzük, amikor az adott tulajdonság vonatkozásában az átlag feletti egyedek kerülnek kiválogatásra, a negatív szelekció pedig azt jelenti, hogy csak az átlag alattiakat tenyésztik tovább.

A közvetlen vagy abszolút szelekció az, amikor a tenyészállatokat közvetlenül egy jól mérhető tulajdonságra szelektálják, és csak a tulajdonság vonatkozásában megfelelő egyedeket jelölik ki továbbtenyésztésre. Közvetett vagy relatív szelekciót pedig akkor alkalmaznak, ha nincs lehetőség a fejlesztendő tulajdonság mérésére. Ilyenkor egy azzal szoros korrelációban álló tulajdonságot használnak viszonyítási alapul, és ennek alapján szelektálnak az előbbire.

Az irányító szelekció folyamatának a lényege, hogy egy adott tulajdonság vonatkozásában az átlagon felüli egyedeket emelik ki a tenyészállatok közül, és ezek szintén átlagon felüli utódait tenyésztik csak tovább, mert így a tulajdonság vonatkozásában kiemelkedő teljesítményt nyújtó egyedek tenyészthetők ki. A stabilizációs szelekció pedig ennek az ellenkezője, vagyis az átlagos teljesítményű szülők átlagos utódait választják ki továbbtenyésztésre, amivel csökkenthető az utódgenerációk változatossága az adott tulajdonság vonatkozásában. A stabilizációs szelekció nem eredményez szelekciós előrehaladást, de egyöntetűbbé teszi az állományt.

Ha a tenyésztőnek nem egy, hanem több tulajdonságra kell szelektálnia, akkor alapvetően két eljárás közül választhat. A szimultán szelekció lényege az, hogy több javítandó tulajdonságot igyekeznek egyetlen nemzedékben fejleszteni. A tenyésztők gyakran végeznek szimultán szelekciót annak ellenére, hogy ilyenkor egy vagy több tulajdonság vonatkozásában engedményeket kell tenniük a fontosabbnak ítélt tulajdonságokban való előrehaladás érdekében. A tandemszelekció pedig azt jelenti, hogy ugyanezt több generációban igyekeznek elérni. Ennek érdekében az első generációban vagy generációkban az egyik tulajdonságra szelektálnak, amíg a kívánt eredményt el nem érik, majd egy másik tulajdonságra és így tovább.

Automatikus szelekcióról akkor beszélünk, ha egy bizonyos tulajdonságra szelektálva egy másik tulajdonság is megváltozik, mert a két tulajdonság öröklődése között szoros kapcsolat áll fenn.

A kontraszelekció pedig azt jelenti, hogy a rosszul megválasztott szelekciós módszer miatt a kiválasztott egyedek hatására más tulajdonságok leromlása következik be, ami ellentétes a tenyészcéllal.

A tenyészkiválasztás, vagyis a tenyészállatok kiválasztásának folyamatában szükség van az állatok tulajdonságainak rendszeres értékelése, amire több módszer is kínálkozik a tenyésztők számára.

 

Egyedi szelekció

Az egyedi szelekció lényege abban áll, hogy a tenyésztők meghatározzák a fontos értékmérő tulajdonságok listáját, és azok megjelenését vizsgálják az egyes állatokon. Ilyenkor a bírálat során általában 1-től 5-ig osztályozzák a felsorolt tulajdonságok megjelenését az adott állaton, ahol az 1-es a legrosszabb, az 5-ös pedig a legjobb pontszám. Így a tulajdonságokat egyrészt a fajtaátlaghoz, másrészt a minimális követelményekhez lehet hasonlítani. Ha az állat bármely tulajdonságában nem éri el az elvárt minimumot, akkor kizárják a tenyésztésből, függetlenül attól, hogy milyennek bizonyult a többi tulajdonság vonatkozásban. Ez a módszer ezért erősen korlátozó, hiszen kizárhatnak vele különben kitűnő tulajdonságokat hordozó állatokat is. Az egyedi szelekciót elsősorban a jól öröklődő (magas h2 értékű) tulajdonságok esetén alkalmazzák.

 

Indexált szelekció

Az indexált szelekció során nem csak meghatározzák a fontos értékmérő tulajdonságokat, de mérlegelik azok jelentőségét is. Általában 10-es skálán határozzák meg azt, hogy az adott tulajdonság mennyire fontos, vagyis milyen súlya van. A közepesen fontosak 5, a nagyon fontosak pedig 10 pontot érnek. Ezt követően elvégzik az állat egyedi szelekciónál leírt bírálatát, vagyis az egyes tulajdonságaira 1-5 pontot adnak, majd ezt beszorozzák az előre megállapított fontossági értékkel, és az így kapott pontszámokat összeadják. Így egy súlyozott végeredményt kapnak, ami az egyes tulajdonságok fontossága alapján fejezi ki az állat értékét. Ha „A” tulajdonság 10, „B” 7, „C” pedig 3 fontossági pontot ér, akkor egy az ezekben sorrendben 5-ösre, 4-esre és 3-asra értékelt állat több pontszámot ér el, mint amelyik ugyanezen tulajdonságok sorrendjében 3-as, 4-es és 5-ös értékelést kap. Az előző állat összesített pontszáma ugyanis (10×5) + (7×4) + (3x3) = 87 pont lesz, míg a második állaté csupán (10x3)+(7x4)+(3x5)=73 pont. Ez a módszer nem csak rugalmasabb, de egyben hatékonyabb összehasonlítást tesz lehetővé.

 

Családi szelekció

A családi szelekció olyan tenyészkiválasztási módszer, amikor a tenyészállatok egyedi vagy indexált értékelése mellett azok ivadékvizsgálati eredményeit is figyelembe veszik. Ezzel nem csak az egyes értékmérő tulajdonságok mérhetők és hasonlíthatók össze, de azok átöröklődése és az elért szelekciós előrehaladás is vizsgálható. A családi szelekciót leginkább az alacsony öröklődésű (h2 értékű) tulajdonságok esetén részesítik előnyben.

 

A tenyészérték

A tenyészkiválasztás szempontjából fontos tudni, hogy milyen utódokat várhatunk az egyes tenyészállatoktól. Alapvetően ugyanis ez határozza meg a tenyészértéküket. Mivel a tulajdonságok öröklődése számos tényezőn múlik, ezért a tenyészértéket is a tenyészállatok genetikai értéke és annak az utódok fenotípusos átlageredményeiben jelentkező átörökítő képessége együtt szabja meg.

A tenyésztési folyamat sikere érdekében a tenyésztők igyekeznek az egyes állatok tenyészértékét minél pontosabban meghatározni, amire a tenyészértékbecslés folyamata szolgál. Általában ez képezi a tenyészkiválasztás és a párosítások kijelölésének, vagyis a nemesítő munka alapját. A tenyészértékbecslési folyamat során figyelembe veszik az ősök, az oldalági rokonok, a tenyészállat és annak már létező utódainak a tulajdonságait is.

 

Teljesítményvizsgálat

A teljesítményvizsgálat az állatok tenyészértéke és annak becslése szempontjából fontos tulajdonságainak egységes és szervezett vizsgálata. Ezért általában a tenyésztői szervezetek vagy a hatóságok szervezik és hajtják végre. A célja a fajta és a tenyészállatok értékének és tulajdonságainak objektív vizsgálata a fajtastandard előírásai, a közös tenyésztési célok és a piac elvárásai alapján. A kisemlős társállatok teljesítményvizsgálatát elsősorban a kiállításokon és a versenyeken végzik.

A teljesítményvizsgálatnak alapvetően két formája van:

  1. A saját teljesítmény vizsgálata (STV) során a vizsgált tenyészállatok külső és belső tulajdonságairól igyekeznek pontos képet nyerni.
  2. Az ivadékvizsgálat (ITV) pedig a tenyészállatok utódainak vizsgálatával segít megismerni a tenyészállatok örökítő képességét.

 

A saját teljesítmény vizsgálata

Az állatok saját teljesítményének vizsgálata a legtöbb társállat faj esetében általában a kiállításokon zajlik. A bírálat egy összetett folyamat, ami nagy hozzáértést és tapasztalatot igényel. Az egyes tenyésztői szervezetek eltérő bírálati módszereket alkalmaznak, de általában a küllemi bírálat mellett, illetve azzal együtt számos más elemet, így a viselkedést, a temperamentumot, a mozgást, a szervezeti szilárdságot, a kondíciót és bizonyos fajtáknál még a munkateljesítményt is vizsgálják. A bírálók ezek mellett további szempontokat is figyelembe vehetnek.

Az állattenyésztés egyik jellemző gyermekbetegsége a formalizmus volt, vagyis az, hogy sokáig a küllemi szépségideál kifejeződését tartották a legfontosabbnak a tenyészállatok elbírálása során, és az egyéb tulajdonságok a háttérbe szorultak. Ennek hatásai máig érezhetők, de a tenyésztői szervezetek ma már tudatosan igyekeznek kiköszörülni a hibát azzal, hogy a küllemi bírálat során a hangsúlyt egyre inkább a funkcionalitásra helyezik.

A bírálat folyamata alapvetően két részből, az analizálásból és a szintetizálásból áll. Az első az analizálás, amikor a bíráló minden részletet külön-külön megvizsgál. Megtapogatja, kinyitja a száját és elvégzi a szükséges méréseket. Közben külön figyelmet fordítanak az állat minden egyes testrészére (fej, törzs és végtagok), illetve ezeken belül a különböző testtájakra, vagyis az ajkak, a pofák, a torok, a fej, a fül, a nyak, a gégecső, a mellkas, a lapátos porc, a szegycsont, a köldök, a csípő, a fancsont, a lágyék, a farok, a hónalj, a kar, az alkar, az elülső lábtő, az elülső lábközép és ujjak, illetve a comb, a térd, a lábszár, a hátulsó lábtő, a hátulsó lábközép és az ujjak tájékára. A testméretek felvétele a bírálat legobjektívebb része. A mérések mindig azonos körülmények között és azonos módszerekkel történjenek. Megmérik az állat súlyát, a marmagasságát (álló helyzetben a mar legmagasabb pontja és a talaj közti távolságot), törzshosszúságát (a vállbúb távolságát az ülőgumótól), a testhosszúságot (ami a tarkó és a faroktő távolsága a felső vonalon), a frontszélességet (a vállbúbok között mért vízszintes távolság), a dongásságot vagy mellkas szélességet (a lapockák mögötti bordák legtávolabbi pontjainak egymástól való távolságát), a mellkasmélységet (a mar legmagasabb és a mellkas legmélyebb pontja között mért távolságot), a fejhosszúságot (orrhegytől a tarkóbúbig mért távolságot) és a fejszélességet (a fülek előtt az agykoponya legkeskenyebb részének átmérőjét).

A bírálat második része a szintetizálás, amikor az állatot a maga teljességében igyekeznek megítélni. Ilyenkor a bírák megfigyelik az állatot álló helyzetben és mozgás közben, elölről, oldalról és hátulról is. Vizsgálják az összbenyomást, a test harmóniáját és arányait, az állat fejlettségét, kondícióját, mozgását, temperamentumát és viselkedését.

 

Az ivadékvizsgálat

Az ivadékvizsgálat a saját teljesítmény vizsgálatához hasonló módon zajlik. Fontos figyelembe venni, hogy a kis örökölhetőségű tulajdonságok vonatkozásában csak nagyobb utódszám esetén megbízható. Ezért elsősorban az apaállatok tenyészértékbecslésében van jelentősége, de alkalmazzák az adott ivarban nem mérhető tulajdonságok, így az apaállatok esetén a szaporaságra vagy a nevelőképességre gyakorolt hatás megítélésére is. Mivel az eredményt minden újabb párosítás is befolyásolhatja, ezért ivadékvizsgálattal is inkább csak megbecsülni lehet a tenyészértéket, de az ivadékok számának és a h2 érték növekedésével javul a folyamat megbízhatósága.

 

A szelekciós előrehaladás

A szelekciós előrehaladás fogalma alatt azt a genetikai többletet értjük, amivel az utódok az adott tulajdonság vonatkozásában felülmúlják a szüleiket. Ez vonatkozhat kevés tulajdonságra, akkor általában gyorsabb, illetve több tulajdonságra is, amikor lassabb szelekciós előrehaladás érhető el. Az elért szelekciós előrehaladás mértéke a tenyésztői munka eredményességét jelzi, de tisztában kell lenni vele, hogy a szelekció intenzitása mellett elsősorban a tulajdonságok varianciája és örökölhetősége határozza meg. A szelekció intenzitását pedig a szelekció szigorúsága szabja meg. Minél nagyobb a kizárt egyedek aránya, annál intenzívebb a szelekció.

vissza az elejéhez

 

A tenyészállatok párosítása

 

A továbbtenyésztésre érdemes állatok tenyészkiválasztása mellett az egyes párosítások megtervezése rendelkezik a legnagyobb jelentőséggel a tenyésztésszervezési folyamatban. A párosítás azoknak a hím és nőivarú tenyészállatoknak a kijelölését jelenti, amelyeket egymással kívánnak pároztatni, illetve mesterséges megtermékenyítésre kiválasztani. Ők lesznek a következő generáció szülőpárjai. A párosítások megtervezése során a legfontosabb elérendő cél az, hogy az apai és anyai eredetű gének által kódolt tulajdonságok optimálisan egészítsék ki egymást, vagyis a tenyésztők igyekeznek megtalálni azokat a szülőpárokat, melyek közös utódai a kívánatos tulajdonságokkal rendelkeznek majd mind a küllemük, mind pedig a teljesítményük vonatkozásában. Ezt a folyamatot nevezik a tenyésztői munkában nemesítésnek.

A tenyésztésre szánt állatok kijelöléséhez hasonlóan a párosítások megtervezése is a rendelkezésre álló információk figyelembevételével, általában tervszerűen, vagyis egy előzetesen összeállított program, a párosítási terv alapján történik.

A teszt tenyésztés olyan céltudatos párosítás, amit a tenyésztésre kijelölt állatok tenyészértékének vagy rejtett tulajdonságainak megállapítása érdekében, illetve annak a felmérése céljából hajtanak végre, hogy megtudják, milyen hatást gyakorol az adott párosítás az utódok tulajdonságaira.

vissza az elejéhez

 

Az állatok pároztatása

 

A biológiai részben már volt szó arról, hogy a megtermékenyítés érdekében az érett hímivarsejteknek el kell jutniuk az érett női ivarsejtekhez. Ez a gyakorlatban a természetes pároztatás vagy a mesterséges megtermékenyítés segítségével történik. Mindkettő biotechnológiai fogalom, amelyek ismerete elengedhetetlen a sikeres állattenyésztéshez.

 

A természetes pároztatás

A természetes pároztatás vagy a fedeztetés folyamata az állattenyésztésben leginkább csak abban különbözik a vadon élő állatok párzásától, hogy általában az ember választja ki és párosítja a résztvevő egyedeket. Maga a pároztatás többféleképpen történhet:

  1. A szabad vagy vadpároztatás tulajdonképpen az ember által nem befolyásolt szabad párzásokat jelent. Ilyenkor a szabadon kóborló állatok emberi felügyelet nélkül, az általuk kiválasztott egyedekkel párzanak. Az utódok apai származása ezért nem ismert, és még az is előfordulhat, hogy egy nőstény megtermékenyítésben több apaállat is szerepet játszott, ezért a születendő alomtestvérek valójában féltestvérek. Így szaporodnak a szabadon kóborló ivaros kutyák és a kijáró macskák is, ezért a szabad pároztatás a kisemlősök szaporításának gyakori, leginkább az emberi felelőtlenségen alapuló, rendkívül káros módjának tekinthető.
  2. A csoportos pároztatás során több a tenyésztési célnak megfelelő hímivarú és nőivarú állatot tartanak együtt azzal a céllal, hogy azok egymás között párosodjanak. A tenyésztőnek tudnia kell, hogy hány nőstényt tud megtermékenyíteni egy hím állat. A hímek többségét általában kiselejtezik és csak az elképzeléseiknek a leginkább megfelelőket tartják tenyésztésben. Ilyenkor sem ismert az apaállat, csak annyi tudható biztosan, hogy a csoport egyik tagja. Ezt a módszert ritkán alkalmazzák a kisemlős társállatok tenyésztésében.
  3. A háremszerű pároztatás azt jelenti, hogy egy kiválasztott nőivarú állatcsoport megtermékenyítésére egyetlen hím állatot használnak. A módszert a leginkább akkor alkalmazzák, amikor a kisebb tenyészetek idegen vérvonalú hímivarú állatot vásárolnak a saját vonalból származó nőstények megtermékenyítésére. A párzások ilyenkor a csoporton belül, de szabadon történnek, ezért az időpontjuk bizonytalan, de az utódok származása ismert.
  4. A kézből való pároztatás során pedig az ivarzó nőivarú állatot a kiválasztott hímivarú állathoz viszik, és hagyják, hogy egymással pározzanak. Ez a kisemlősök tenyésztésében a leginkább elterjedt természetes pároztatási módszer, mert ilyenkor nem csak a szülők, de a megtermékenyítés időpontja is ismert.

    vissza az elejéhez

 

A mesterséges megtermékenyítés

A mesterséges megtermékenyítés a természetes pároztatás alternatívája. A kisemlős társállatok tenyésztésében is terjed, mert számos előnye van. A lényege az, hogy az ondósejteket nem természetes pároztatással, hanem művi úton, egy inszeminálásnak nevezett folyamat segítségével juttatják be az ivarzó nőivarú állat ivarszerveibe.

A mesterséges megtermékenyítés összetett folyamat. Az első lépése az ondóvétel. Erre a hímivarú állatok a tenyésztési szezon teljes ideje alatt alkalmasak. Az inszemináláshoz használt ondó egyaránt lehet friss, hűtött és mélyhűtött, majd felolvasztott is. Az utóbbiak messzebbre is elszállíthatók. A nőivarú állatok ivarzása lehet természetes, de mesterségesen kiváltott is, ami jobban időzíthető, illetve szinkronizálható más nőstények ivarzásával. A provokált peteleválású fajok esetén a peteleválás mesterséges kiváltásáról is gondoskodni kell. A mesterséges megtermékenyítés történhet a méhen belül és azon kívül is. Az előbbi érdekében a nőivarú állatok hüvelyébe vagy közvetlenül a méhébe juttatják az ondósejteket. Ez az inszeminálás, ami történhet egyszerűen a hüvelybe, speciális katéterrel az ivarzáskor megnyílt méhnyakon át a méhtestbe, illetve a méhbe sebészeti úton is. A méhen kívüli megtermékenyítés pedig azt jelenti, hogy a kimosott petesejteket a külvilágon termékenyítik meg, majd így juttatják be az anya előkészített méhébe.

A mesterséges megtermékenyítésnek számos előnye van. Egyszerre akár több nőstény is megtermékenyíthető ugyanazzal a hímmel, így kevesebb hímivarú állatra van szükség és gyorsabb genetikai előrehaladás érhető el, mint a természetes megtermékenyítéssel, könnyebben ellenőrizhető az ondó minősége, ami tárolható és akár nagy távolságra is elszállítható, emellett gátolja a nemi úton terjedő betegségek átadását is. További előny, hogy a segítségével olyan hímektől is nyerhető utód, amelyek nem képesek természetes úton párzani, mert megsérültek vagy tapasztalatlanok, nem okoz problémát a nőstények ellenállása és a tenyészállatok közötti jelentős a méretkülönbség sem.

vissza az elejéhez

 

Törzskönyvezés és feljegyzések

 

A törzskönyvezés célja az állatok származási és teljesítményi adatainak nyilvántartása annak érdekében, hogy az egyedek tenyészértéke megállapítható legyen és lehetővé váljék a populáció teljesítményének vizsgálata és javítása. A törzskönyvezés kifejezés onnan származik, hogy eredetileg csupán a törzsállományokhoz tartozó tenyészállatokra (telivér lovakra) terjedt ki. Napjainkban a fajtatiszta állatok nyilvántartását szolgálja. A törzskönyvet a tenyésztői szervezet vagy a hatóság vezeti, ezért a tenyésztők által a vásárlóknak átadott, gyakran „törzskönyvnek” nevezett irat valójában egy származási lap, vagyis az adott állatra vonatkozó törzskönyvi adatok hivatalos kivonata.

A törzskönyv lehet zárt és nyitott, attól függően, hogy lehetséges-e nem törzskönyvezett állatoknak bekerülni. A zárt törzskönyv azt jelenti, hogy nem törzskönyvezett állat egyáltalán nem kerülhet be. Nyitott törzskönyv esetén a törzskönyvbe kerülés alapvető feltétele az, hogy az egyed megfeleljen a fajtastandardban meghatározott jellemzőknek.

A törzskönyv mellett a tenyésztőnek részletes és naprakész nyilvántartással és feljegyzésekkel kell rendelkeznie a tenyészállatokról, a szaporulatról és minden másról, ami a tenyésztési folyamatot érinti. Fontos, hogy minden állat adatairól, minden ivarzás kezdetéről, minden pároztatás dátumáról, minden vevő adatairól írásos feljegyzés maradjon, ellenkező esetben kaotikus állapotok jellemzik a tenyésztési folyamatot.

vissza az elejéhez

 

Az állatok egyedi megjelölése

 

A megjelölés nélkülözhetetlen az állategyedek megbízható azonosítása, valamint a tenyésztési adatok gyűjtése és feldolgozása érdekében. Fontos szempont az is, hogy a társállatok mintegy harmada megszökik az élete során, és ezek többsége soha nem talál haza. Az állatok tartós egyedi megjelölése ezen is segíthet. Ezért a tenyésztők igyekeznek olyan jelzéssel ellátni az állatokat, ami egyrészt tartós, másrészt biztosan lehetővé teszi az állat azonosítását. Az egyedi jelölés általában betűk, számok, illetve kódok rendszere vagy azok kombinációja. A nem szöveges megjelölések csak akkor lehetnek hasznosak, ha azonosítási adatokkal nyilvántartásával párosulnak.

A kisállatok egyedi megjelölésére korábban a nyakörvre akasztható biléták és a tetoválás terjedt el. Ma is sokféle biléta kapható, amelyekbe egyedi információkat lehet begravíroztatni. Ezek előnye, hogy tartósak és mindenki láthatja, hogy az állaton vannak és sok információt hordozhatnak, de a hátrányuk az, hogy a nyakörvvel együtt könnyen eltávolíthatók vagy elveszíthetők. Hasonló a helyzet a nyakba akasztható műanyag vagy fém tokokkal, amelyekben szintén sok információ helyezhető el. Már léteznek GPS-el követhető állatnyakörvek is, amelyekkel az elszökött állat megtalálható, de ezeket is könnyű eltávolítani. Külföldön ma is használják a leginkább a fülekbe helyezhető műanyag krotáliákat, amelyek messziről is látható tartós megjelölésnek számítanak, de a beültetés fájdalmas és viszonylag könnyen kiesnek. A tetoválás szintén fájdalmas, de nehezen eltávolítható, viszont gyakran nehezen is olvasható. Korábban széles kőrben alkalmazták, de mára szinte teljesen kiment a divatból. A lábgyűrű pedig nem ajánlható megoldás a kisemlősök részére.

Az utóbbi években a kisemlős társállatok tartós egyedi megjelölésére a bőr alá beültetett mikrochipek használata terjedt el. Ez veszélytelen, nehezen eltávolítható, a tulajdonos adatainak központi nyilvántartása esetén az elveszett és az ellopott állatok azonosítására is alkalmas módszer. A hátránya az, hogy nem látható és nem olvasható le megfelelő készülék nélkül. A leolvasás egy számsort eredményez csupán, ami nyilvántartás nélkül haszontalan.

Maga a mikrochip egy parányi visszajelző (transzponder), amit az állatorvosok egyszer használatos tűvel (applikátor) ültetnek be az állatok bőre alá. Műholdas nyomkövetést nem tesz lehetővé, de a megfelelő hosszúságú rádióhullámokat kibocsátó leolvasó segítségével egy 15 számjegyből álló egyedi számkód olvasható le. Ehhez közel kell tenni a leolvasót az állat bőréhez a mikrochip felett, de mivel mindenki tudja, hogy a Magyarországon beültetett mikrochipeket a nyak baloldalának bőre alatt kell keresni, általában könnyű megtalálni. A mikrochip meglehetősen veszélytelen és megbízható állatjelölési eljárás. Nem tartalmaz energiaforrást, sem mozgó alkatrészt, így elvileg nem romolhat el.

A beültetést végző állatorvos felveszi és a központi nyilvántartásban rögzíti a mikrochip számát és a tulajdonos elérhetőségeit (pl. lakcím, telefonszám vagy e-mail cím). Az adatok kezeléséhez a tulajdonosnak írásban kell hozzájárulnia. Bárki megnézheti az interneten, hogy szerepel-e a kérdéses chipszámú állat az adatbázisban, de a tulajdonos engedélyével bevitt adatokat kizárólag a hatóság és a szolgáltató állatorvosok tekinthetik meg. Minden állatorvosnak van hozzáférési joga, ezért ha valaki egy kóbor állatot talál, és azt elviszi egy állatorvoshoz, akkor az leolvassa az állat chipszámát és megkeresheti a nyilvántartásban a tulajdonos adatait, akit értesít az állata megtalálásáról.

Ma Magyarországon kötelező a kutyák megjelölése mikrochippel, a többi állatfaj számára pedig ajánlott. A kutya tulajdonjogának átruházása (értékesítés, elajándékozás vagy örökbefogadás) előtt be kell ültettetni, vagyis jogszabályt sért és büntethető, ha valaki jelöletlen kutyát értékesít vagy ad másnak ajándékba. A kutya beszerzése után ajánlott mielőbb felkeresni egy állatorvost és pontosítani a nyilvántartási adatokat. A mikrochip az európai állatútlevél kiváltásához és a húsevő állatok Unión belüli szállításához a kutyák mellett a házi macskák és a vadászgörények esetében is kötelező.

Az elmondottak mellett ma már kapható olyan kutya és macska ajtó, ami el van látva leolvasóval, így kizárólag a rögzített mikrochip számú állatot vagy állatokat engedi be a lakásba.

vissza az elejéhez

 

A selejtezés

 

A selejtezés egy kényszer hatására végrehajtott cselekmény, aminek sokféle oka lehet, mint a tenyészállatok kiöregedése, megbetegedése, illetve gyenge teljesítménye bizonyos fontosnak ítélt tulajdonságok vonatkozásában. A tenyészselejt azok a kiselejtezett állatok, amelyek a tenyésztési célnak való meg nem felelés miatt nem maradhatnak tenyésztésben. A technológiai selejt pedig azokat az állatokat jelenti, amelyek megbetegedések, meddőség, idős kor vagy elhullás következtében kerülnek ki a tenyészállatok köréből.

A társállat tenyészetek egyik legfontosabb értékmérője a kiselejtezett tenyészállatokkal való bánásmód.

vissza az elejéhez

 

A társállatok adásvétele és a szavatosság

 

A kedvtelésből tartott állatok forgalmazására és kereskedelmére számos jogszabályi előírás van érvényben. Az állatkereskedésekre és az állattenyésztőkre eltérő szabályok vonatkoznak. Most csak az utóbbiakról lesz szó.

Az állatok adásvétele történhet szóbeli megállapodással is, de ez felelőtlenség, mert jogfosztottá teheti mind a vevőt, mind pedig az eladót. Ezért a társállatok adásvétele során minden esetben ajánlott írásos adásvételi szerződést kötni, ami magába foglalja az eladó és a vevő adatait, valamint az eladásra kerülő állat fontosabb adatait (pl. születési idő, törzskönyvi szám, mikrochip száma, kedvtelési vagy tenyésztési cél, korábbi parazita elleni kezelések és védőoltások). A szerződésben fel kell tüntetni az eladó által vállalt garanciákat (pl. örökletes betegségektől való mentesség) és a vevő által vállalt kötelezettségeket (pl. ivartalanítás vagy a vásárlás után 24 órán belül állatorvosi vizsgálat). Emellett jó ha tartalmazza az állat jövendőbeli tartásával és takarmányozásával, valamint állatorvosi ellátásával kapcsolatos elvárásokat, és ezek tenyésztői ellenőrzések engedélyezését, valamint a vételárat, illetve a fizetés módját is. Ezután már csak dátumra, a felek és lehetőleg tanúk aláírására van szükség.

Az adásvétel során a tenyésztő egyik elemi felelőssége a vevő alkalmasságának a vizsgálata. Egy rutinos szakember akár egy rövid beszélgetés során is képes nagy pontossággal eldönteni, hogy a vevő alkalmas-e az állattartásra, vagy sem. A nagy testű, gyakran agresszív kutyafajták adásvétele során a tenyésztőnek azt is vizsgálnia kell, hogy mennyire jelent majd veszélyt az állat a környezetére. Ha a tenyésztő azt vélelmezi, hogy a vevő nem szocializálja, részesíti alapkiképzésben vagy tartja a kutyát úgy, hogy az ne jelentsen veszélyt az emberekre és más állatokra nézve, akkor nem szabad neki eladnia. Ez a vevő kikérdezése és nézetei alapján általában már az adásvétel pillanatában eldönthető, ami szintén a tenyésztő felelőssége.

A vevők az állat megvásárlása során gyakran izgatottak és nem gondolnak bele, mennyi probléma adódhat egy állattal. Gyakoriak a rejtett egészségügyi gondok, köztük az örökletes, veleszületett vagy a tenyésztőnél szerzett betegségek, amelyek sokszor nem tűnnek fel az állat megvásárlásakor, mert még lappanganak, vagy csak nem vehetők észre. Máskor a tenyészállatnak vásárolt állat nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy a tenyésztő hibázott vagy a vevő? Ebben az esetben szinte megoldhatatlan problémát okozhat az írásbeli szerződés hiánya. Hasonló a helyzet akkor is, ha egy hobbicélra eladott állatot a megbeszélt ivartalanítás helyett a vevő tenyésztésbe fogja, vagy úgy tartja, ami az állat megbetegedéséhez vezet, és a tenyésztővel akarja megfizettetni ennek a következményeit. Ilyenkor is az adásvételi szerződés a legjobb kapaszkodó, amiben érdemes kikötni egy a vásárlást követő azonnali állatorvosi vizsgálatot is. Azokban a részletkérdésekben pedig, amelyek nincsenek a szerződésben rögzítve, a PTK általános szabályai az iránymutatók, de ehhez is ismerni kell az állat, az eladó és a vevő adatait, valamint az adásvétel egyéb lényeges körülményeit.

Az állatok adásvételéhez számos szavatossági ismeret kapcsolódik. Az eladónak írásbeli szerződés hiányában is minden esetben szavatolnia kell az értékesített állatok általában elvárt tulajdonságait, vagyis felel azért, hogy az állat rendelkezik a törvényekben és a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal. A vevőre pedig tájékoztatási kötelezettség hárul a szavatossági problémákkal kapcsolatban, amivel időben élnie kell, hiszen az elévülés bizonyos esetekben az adásvételt követően csupán 60 nap, illetve a rejtett hibák esetén általában azok felismerésétől számítva ugyanennyi. A leghelyesebb, ha probléma esetén a felek mielőbb megbeszélik egymással. Jó, ha mind a két fél tisztában van azzal, hogy ez nem személyes kérdés, ilyenkor elsősorban az állat érdekeit kell szem előtt tartani. Ha nem sikerül megállapodniuk, akkor jogi útra terelhető a vita. A bíróság az első lépésben azt fogja vizsgálni, hogy történt-e kár, hiszen sok esetben ez nem is olyan egyértelmű, pl. egy nem tenyésztési célból eladott állat meddősége nem tekinthető hibás teljesítésnek. Ha történt kár, akkor azt fogják vizsgálni, hogy ki hibázott, és a hiba összefüggésbe hozható-e a káreseménnyel, vagyis az felróható-e, és ha igen, akkor kinek? Az előbbi példánál maradva a meddőség oka nem mindig vezethető vissza az eladóra. Egy veleszületett rendellenesség esetén a hiba megléte, az eladó felelőssége és a felróhatóság is viszonylag könnyen bizonyítható, de a szerzett betegségek esetén bonyolultabb a helyzet. A kártérítési peres ügyek néha rendkívül költségesek és időigényesek, emellett a kimenetelük kiszámíthatatlan előre, ezért mindkét fél elemi érdeke az, hogy peren kívül állapodjanak meg.

vissza az elejéhez

 

UGRÁS A KÖVETKEZŐ RÉSZHEZ

 

Dr. Csikós Károly Miklós
állatorvos
Mancsok Állatorvosi Rendelő

 

© MANCSOK, 2017.