Újpest:
(1) 787-2637

Krisztinaváros:
 (1) 201-0052

 

 

Ha támogatni kívánja az oldal fenntartását és fejlesztését, kattintson az Önt érdeklő hirdetésekre.
 
Visszajelzését ide várjuk:
 
webmaster@mancsok.hu
 
Köszönjük!

Hirdetések

   

MANCSOK

  ÁLLATTENYÉSZTÉS

tenyésztő

szaporító

állat

biológia

  tenyészet

szervezés

eljárás

egészségügy

  KUTYATARTÓKNAK

  MACSKATARTÓKNAK

  GÖRÉNYTARTÓKNAK

  NYÚLTARTÓKNAK

  EGÉSZSÉGVÉDELEM

  ELSŐSEGÉLY

  NEVELÉS

  TAKARMÁNYOZÁS

Tenyészetek kialakítása és üzemeltetése

 

A tenyészet szónak két különböző jelentése is van. Egyrészt azokat az állományokat hívják tenyészetnek, amelyeket több generációs tenyésztői munkával hoztak létre, továbbra is együtt tenyésztenek és ami általában kiegyenlítettebb, mint a fajtaátlag. A tenyészet kifejezés másik jelentése pedig az a hely, ahol az állatok tenyésztése folyik és amit angol nyelvből származó kifejezéssel gyakran neveznek kennelnek is. A továbbiakban az utóbbiról, vagyis a tenyésztés helyéről lesz szó.

A tenyészet kialakítása a tenyésztői munka sikerének egyik meghatározója. Eleget kell tenni a jogszabályi előírásoknak, messzemenőkig figyelembe kell venni az állatok igényeit és a munkafolyamatokat (pl. takarmányozás, gondozás, takarítás), emellett biztosítani kell a környezet és a környezetben élők védelmét is. Az állatok tartáskörülményei jelentős hatást gyakorolnak a közérzetükre, a teljesítményükre, az egészségi állapotukra, a fejlődésükre és a szaporodásukra is, valamint hatással van a tenyészetben elvégzendő napi feladatok munkaigényére és a költségekre is. Ezért annak érdekében, hogy a tenyésztői munka fenntartható, hatékony és eredményes legyen, a tenyészeteknek meg kell felelnie az alapvető elvárásoknak.

A tenyészetek kialakítása a leggyakrabban úgy történik, hogy a már állattartó emberek kezdenek tenyésztésbe, ezért ott tenyésztenek, ahol addig is tartották az állatot, vagyis a lakásukban vagy a házuk körül. Ez ideig-óráig működik, de ahogy komolyabbá válik a munka, a zavartalan és színvonalas tenyésztői munka igénye megköveteli, hogy megoldást keressenek az egyre nagyobb számú aktív és kiselejtezett tenyészállat, valamint a szaporulatuk elhelyezésére. Ezért az első és a legfontosabb feladat a célok és a lehetőségek tisztázása. Mielőtt belevág a tenyésztésbe, ellenőriznie kell a jogszabályi lehetőségeket és be kell szerezni a szükséges engedélyeket. Emellett előzetes tanulmányokat kell folytatni, érdemes körülnézni és megismerni más tenyésztők által alkalmazott, kedvelt és bevált megoldásokat. Ezt követően át kell gondolni minden részletet. Meg kell tervezni az állatok elhelyezését és szállítását, az etetésüket és az itatásukat, a ápolás t, a mozgatást, a kölyöknevelést, a takarítást és a fertőtlenítést, a különleges ellátást igénylő állatokról (pl. újonnan érkezettek, betegek, vemhes és szoptató állatok) való gondoskodást, az anyagbeszerzést és raktározást, a hulladékok tárolását és elszállítását, a nyilvántartások vezetését, az ügyfelek fogadását, valamint gondolni kell egy esetleges későbbi bővítés lehetőségére is.

Az egyik legfontosabb tisztázandó kérdés az elhelyezendő állatok száma. Ennek kiszámítása során figyelembe kell venni a tervezett tenyésztési eljáráshoz szükséges tenyészállatok optimális számát, a leselejtezett tenyészállatokat és a szaporulatot is. A túlzsúfoltság még átmenetileg is nem csupán kellemetlen, de kimondottan káros, mert stresszt, szervezési és higiéniai problémákat okoz, amelyek az eredmények romlásához és egészségügyi problémákhoz vezethetnek. Emiatt igyekezni kell a tenyészet kialakítása előtt minél pontosabban meghatározni a szükséges férőhelyek számát.

Még a leggondosabb tervezés esetén is a tenyésztők olykor szükségmegoldásokkal kénytelenek megelégedni, vagyis olyan körülményekkel, amelyek nem mindenben felelnek meg a követelményeknek. Ez idővel szinte biztosan problémákhoz vezet, ezért már a tenyészet kialakítása során igyekezni kell számba venni és kiküszöbölni a várható problémákat. Ha korlátozottak a lehetőségek, akkor ki kell jelölni a prioritásokat (pl. elegendő élettér az állatoknak, funkcionalitás és szervezés, fokozott higiénia) és azok megvalósítására kell koncentrálni, ugyanakkor a kevésbé fontosnak tűnő kérdésekben (pl. külön adminisztrációs, raktározás és gondozási helyiségek) is csak olyan kompromisszumokat szabad elfogadni, amelyek nem veszélyeztetik a tenyésztés folyamatát.

Mivel a jogszabályi környezet meghatározó jelentőségű, ezért ennek tárgyalásával kezdem a tenyészetek kialakításának tárgyalását. Ezt követően a lakásban és a ház körül kialakítható tenyészetekről és az üzemeltetés néhány olyan kérdéséről lesz szó, amit eddig még nem tárgyaltunk.

A tenyészeteket, vagyis azokat a helyeket, ahol az állatok tartása és tenyésztése folyik, üzemeltetni kell. Ez alapvetően két feladatkört foglal magában. Az egyik a tenyészet, mint az állatok tartási helyének üzemeltetése, a másik pedig az állatok tenyésztésének szervezése, a tenyésztésszervezés, amiről külön lesz szó. Az állatok tartási helyének üzemeltetése azt jelenti, hogy gondoskodni kell az állatok elhelyezéséről, takarmányozásáról és ivóvízzel való ellátásáról, a rendszeres takarításról és fertőtlenítésről, az állatok, a takarmányok, a felszerelések és a hulladékok szállításáról, az állatok mozgatásáról, küllemének ápolásá ról és kiképzéséről, a kiállításokon és a munkavizsgákon való részvételről, a kölykök neveléséről, valamint a különböző egészségügyi beavatkozások végrehajtásáról is.

A továbbiakban a tenyészetekkel kapcsolatos legalapvetőbb elvárásokkal foglalkozunk, mint a tenyészetekre vonatkozó jogszabályok, a tenyészet kialakítása a lakásban és a ház körül, a tenyészet tisztántartása, a tenyészet környezetének védelme, az állatvédelem, a korai szocializációs és habituációs időszak, valamint a környezetgazdagítás.

 

Jogszabályok

 

Teljesen mindegy, hogy a lakásában, a lakóháza körüli udvaron vagy egy erre a célra kiválasztott telephelyen szeretne valaki állattenyésztésbe kezdeni, mindegyik esetben az első feladat az előírások felől tájékozódni. Az állattartást és az állattenyésztést is országos és helyi jogszabályokkal, törvényekkel és rendeletekkel szabályozzák. Minden állattartó és tenyésztő köteles betartani a vonatkozó jogszabályokat, beleértve az állattartási, állatvédelmi, állategészségügyi, állattenyésztési, közegészségügyi, környezetvédelmi és építésügyi előírásokat is. Ezek alapos előzetes tájékozódást igényelnek, ezért a leghelyesebb felkeresni a helyi önkormányzatot és a tenyésztői szervezeteket. Az alább leírtak változhatnak, csak tájékoztató jellegűek, ajánlott elolvasni a vonatkozó törvényeket és rendeleteket a hatályos jogszabályok gyűjteményében. A szabályok ismeretének hiánya senkit sem ment fel azok betartásának kötelezettsége alól, és minden jogsértés bizonytalanná teszi a tenyészet sorsát. Leggyakrabban a társasházakban és a sűrűn lakott belterületeken adódnak problémák, de gyakorlatilag nincsen olyan hely, ahol bármit meg lehet tenni.

A legtöbb jogszabály a lakókörnyezetet és az állatokat védi. Az egyik legfontosabb elvárás az, hogy az állattartás ne veszélyeztesse vagy zavarja a környezetben élőket, ne szennyezze vagy fertőzze a környezetet. Az állatokat úgy kell tartani, hogy ne veszélyeztethessék egymás és mások biztonságát, és a tartásuk a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja.

Az állatok védelmében minden állattartó, így a tenyésztők is kötelesek a jó gazda gondosságával eljárni. Az állatok tulajdonjogával felhagyni sem szabad, vagyis nem űzhetők el, nem hagyhatók el és nem tehetők ki. Kíméletes módon kell őket kezelni, mozgatni és szállítani, megfelelő módon kell elhelyezni, és tilos a képességüket meghaladó teljesítményre kényszeríteni, illetve természetellenes vagy önpusztító tevékenységre szoktatni. Nem szabad az állatoknak szükségtelenül fájdalmat vagy félelmet okozni. Különböző fajhoz tartozó állatok csak akkor tarthatók együtt, ha nem jelentenek veszélyt vagy különösebb idegi megterhelést egymásra nézve, és ha minden egyed rendelkezik olyan tartózkodási hellyel, ahová zavarás nélkül visszavonulhat táplálkozni és pihenni. A csoportosan tartott állatok esetén a tartási helyet úgy kell kialakítani, hogy mindegyik egyed versengés, agresszió és félelem nélkül hozzáférjen az ételhez és az ivóvízhez, valamint pihenő- és búvóhelyhez is. Az agresszív egyedeket tilos más állatokkal együtt tartani. Nem szabad az állatokat kínozni, emberre vagy állatra uszítani, sem viadalra idomítani. Állatviadal céljára tilos állatokat kiképezni, idomítani vagy forgalmazni. De tilos az állatviadal szervezése és a fogadás is. Az állatokkal kísérletezni sem szabad, ilyesmi csak szakintézményekben, megfelelő engedélyek birtokában végezhető.

Minden állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését és kielégítse a szociális igényeit. A kedvtelésből tartott állatot és az állat tartási helyét naponta legalább egy alkalommal ellenőrizni kell. Az állattartónak gondoskodnia kell arról, hogy az állatok tartási helyén a környezeti viszonyok megfeleljenek az állatok szükségleteinek. Állandó fényben vagy sötétségben, valamint állandó zajban nem szabad állatot tartani. Gondoskodni kell az állat fajtájának és élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről. Ennek keretében meg kell oldani az állat számára megfelelő, biztonságos elhelyezést, és biztosítani kell a számára megfelelő mozgáslehetőséget. A talajszinten élő (nem repülő) állatok hálós aljzaton nem tarthatók, kivéve, ha füves területen vagy közvetlenül a talajon helyezik el a ketrecüket.

Sok a tenyésztőket is érintő előírás vonatkozik a minimális állattartási területre. A kedvtelésből tartott állat tartási helyének olyan méretűnek kell lennie, hogy az állat fajára jellemző mozgási igényét ki tudja elégíteni. Egyes állatfajokra külön jogszabályok vonatkoznak:

  • Tilos kistestű kutyát 10 négyzetméternél, közepes testűt 15 m2-nél, nagy testűt pedig 20 m2-nél kisebb területen tartani. A tartósan csoportosan tartott kutyák esetén egyedenként legkevesebb 6 m2 akadálytalanul használható területet kell biztosítani. Nem minősül csoportos tartásnak a szuka együtt tartása a kölykeivel azok hathetes koráig.
  • A vadászgörények esetén a minimális ketrec alapterület egyéni tartásnál 0,5 m2, csoportos tartásnál minden állatra 0,5 m2. A ketrec legrövidebb oldalának minimális hossza 0,5 m, minimális magassága 1,0 m lehet.
  • Házi nyulak esetén szintén eltérő a minimális terület egyéni és csoportos tartásnál. 3 kg testtömeg alatti nyulak egyedi tartása esetén 0,5 m2, csoportos tartásban pedig egyedenként 0,25 m2, 3 kg-tól 5 kg-ig 0,7 m2 és 0,35 m2, 5 kg felett pedig 0,9 m2 és 0,45 m2 az egy nyúlra előírt minimális alapterület. A ketrec legrövidebb oldalának minimális hossza és minimális magassága 3 kg testtömeg alatti nyulak egyéni, illetve csoportos tartása esetén 0,5 m, 3 kg-tól 5 kg-ig 0,6 m, 5 kg felett pedig 0,7 m vagy annál több lehet.

Az állatokat az állatfajnak, az életkornak és az élettani állapotnak megfelelő minőségű és mennyiségű takarmánnyal kell ellátni lehetőség szerint az adott faj természetes viselkedési szokásaihoz leginkább alkalmazkodó időközönként. Tilos kényszer-takarmányozásra fogni őket, kivéve az egészségügyi megfontolásból való kényszerű táplálás esetét.

Az állat tartójának meg kell akadályozni azon állatok szaporodását, amelyeken olyan hibák fordulnak elő, ami szenvedést okoznának az utódaiknak, illetve káros egészségügyi hatással lennének. A ragadozó háziállat fajok (kutya, házi macska és görény) kölykeit 8 hetes korukig az anyjukkal együtt kell tartani. Nem forgalmazható olyan állat, ami szülői gondoskodás nélkül nem képes önálló életre, vagy pedig ilyen utódai vannak, kivéve, ha az anyát és utódokat együtt értékesítik. A kutyákat csak mikrochippel (elektronikus transzponderrel) előzetesen megjelölve szabad értékesíteni. Ez minden kutyára vonatkozik, még az ajándékba adottakra is, és mindegy, hogy kölyökről vagy felnőtt állatról van szó, ha tulajdonjog átruházás történik, akkor a kutyákat azt megelőzően mikrochippel kell ellátni, ami így az eladó, a menhely vagy más ajándékozó feladata. A veszettség elleni védőoltást is az előírások szerint (3 hónapos kortól 30 napon belül, majd fél éven belül ismét, aztán évente) kell megkapniuk a kutyáknak, a jogszabálynak megfelelő féregtelenítéssel együtt, és az ezekre vonatkozó dokumentumokat a vevőnek ugyanúgy át kell adni, mint a tartós azonosításra vonatkozó adatokat. A többi védőoltás, valamint más állatfajoknak mikrochip beültetése nem kötelező, de a felelős állattartás fontos része.

Belterület közterületén, az ebek futtatására kijelölt területeket kivéve kutyát csak pórázon szabad vezetni. Közterületen kutyát csak olyan személy vezethet, aki képes az irányítására, kezelésére és féken tartására. Közterületen biztosítani kell, hogy az eb sem más állatot, sem embert a harapásával ne veszélyeztethessen. Kötelező szájkosarat használni, ha az egyed magatartása jellemzően agresszív, illetve ha külön jogszabály írja elő.

Mind a községi, városi, mind pedig a fővárosi és a kerületi önkormányzatok állattartási rendeletekben határozhatják meg a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályait. Ebből következően a vonatkozó szabályozás településenként eltérő, ezért csak a legáltalánosabb és a leggyakoribb rendelkezéseket lehet megemlíteni.

A társállatok tartását általában nem kötik külön engedélyhez az önkormányzatok, a számukat viszont különböző mértékben korlátozzák. Általában kertes házban legfeljebb 2-3 kutya és 3-4 házi macska tartását engedélyezik, lakásban pedig legfeljebb 1-2 kutya és ugyanannyi macska tartható, valamint azok szaporulata 3 hónapos korig. Megtiltható a kutya és a macska tartása erkélyen, lodzsán vagy többlakásos épület közös helyiségeiben, mint amilyen a lépcsőház, a folyosó és a közös udvar. Kutyatenyésztés gyakran nem folytatható többlakásos épületben. A tenyészetek létesítéséhez jegyzői engedélyre van szükség, amelyhez ki kell kérni a közegészségügyi és az állategészségügyi szakhatóság előzetes hozzájárulását is. Ha valaki a helyi állattartási rendeletben meghatározott számú kutyánál és macskánál többet akar tartani, akkor erre is az önkormányzattól kell engedélyt kérnie. Az engedélyhez általában a tartási hely közvetlen szomszédságában lakók írásbeli hozzájárulását kérik beszerezni. A különböző állatfajok tenyészeteinek engedélyezésére eltérő feltételeket szabhat meg az önkormányzat:

  • A kutya tenyészetek engedélyezését a polgármesternél kell kérvényezni. A polgármester hivatala megkeresi a közegészségügyi és az állategészségügyi hatóságokat, és szakhatósági állásfoglalást kér, valamint kikéri az elismert tenyésztői szervezet véleményét. A közegészségügyi és az állategészségügyi szakhatóság elsősorban azt vizsgálja, hogy a tenyészet megfelel-e a közegészségügyi, az állategészségügyi és az állatvédelmi szabályoknak. A tartható állatok számának meghatározásakor figyelembe kell venni az ingatlan területét, valamint az állatok tartására szolgáló kifutók és épületek, valamint a szomszédos ingatlanok határa közti védőtávolságot. A tenyésztés korlátozása, illetve megtiltása a jegyző hatásköre, amivel az állatvédelemre, vagy az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén élhet.
  • A macska tenyészetek létesítését is a közegészségügyi és az állategészségügyi hatóság szakhatósági állásfoglalásának kikérése után a polgármesteri hivatal engedélyezi, beleértve az állattartási rendeletben meghatározottnál több házi macska tartását. A közegészségügyi és az állategészségügyi szakhatóság ez esetben is azt vizsgálja, hogy az állattartás megfelel-e a közegészségügyi és állategészségügyi szabályoknak.
  • A többi állatfaj tenyészetének létesítésére is vonatkozhatnak helyi rendeletek, amelyek felől szintén érdemes előre tájékozódni a tenyészet kialakítása előtt.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy önmagában még a jogszabályi elvárások teljesítése sem elegendő egy sikeres tenyészet kialakításához és tartós üzemeltetéséhez. Számos olyan tényező van még, amit ajánlatos figyelembe venni.

vissza az elejéhez

 

Tenyészet kialakítása a lakásban

 

Mivel a legtöbben megosztják a lakásukat a társállataikkal, természetesnek tűnhet, hogy azok tenyésztése is ott történjen. Ez a legegyszerűbb megoldás, hiszen ha jogszabály nem tiltja, akkor csupán néhány berendezési tárgyra van szükség annak érdekében, hogy a lakás alkalmassá váljon a kistestű társállatok tartása mellett azok tenyésztésére is. Ez azonban meglehetősen korlátozott lehetőség, ráadásul sok kellemetlenséggel is járhat a lakásban élő emberek számára.

A jogi korlátokról már volt szó. A felelős állattartás elve a lakásban is szükségessé teszi az állatok szükségleteinek a kielégítését. Emellett gondoskodni kell az összeférhetetlen, a különböző ivarú, a kölykeiket nevelő és a beteg állatok elkülönített elhelyezéséről is. Mindezek nagy területigénye miatt a kertes házak általában alkalmasabbak az állattenyésztésre, hiszen a ház körüli udvaron izoláltan helyezhető el a tenyészet, vagy annak egy része.

A lakásban a ketreceket vagy az állatok pihenőhelyeit érdemes egy erre a célra szolgáló külön helyiségben felállítani, ami ajtóval zárható a lakórésztől, elszívásos szellőzése van, könnyen takarítható és veszélymentessé tehető. Ez nem csak akkor fontos, ha szabadon mozognak benne az állatok, mert bármikor kiszabadulhatnak a ketreceikből, illetve onnan időnként ki is kell engedni őket. A legjobb megoldás, ha csatlakozhat ehhez a helyiséghez egy külső kifutó, aminek az alja szilárd burkolatú (kő, fa vagy beton) legyen, ami növeli a biztonságot, egyben könnyen tisztítható és fertőtleníthető.

Emellett a tenyésztés megkezdése előtt néhány olyan berendezésről is gondoskodni kell, amelyek különben nem tartoznak a lakáshoz. Az állatok számára az egyik legfontosabb környezeti tényező a takarmány, ezért a lakásokban is gondoskodni kell az etetésükről. A lakásokban általában már van megfelelően biztonságos, száraz hely a takarmányok tárolására, előkészítésére és az edények mosogatására. Maga az etetés pedig történhet hagyományos módon, vagyis tálakból, valamint önetetők segítségével is. Ezek kiválasztásában a legfontosabb szempont a biztonság, vagyis a veszélytelenség és a borulásmentesség mellett az alkalmasság, mint a könnyű takaríthatóság vagy az űrtartalom.

A hagyományos etetőtálak elvileg valamennyi állatfaj számára megfelelők, de munkaigényesek. Rendszeresen fel kell tölteni, ki kell osztani, majd össze kell szedni és el kell mosogatni őket. Az állatok gyakran felborítják vagy beszennyezik és kikaparják a tartalmukat, amit széthordhatnak a lakásban, ezért gazdaságtalanok és szennyezik a környezetet is. Fontos, hogy minden állatnak legyen saját etetőtála és csoportos tartás esetén meg kell győződni arról, hogy az állatok ne zavarják egymást a táplálkozásban. A szabadon elhelyezett tálak közül azok a jobbak, amelyek nem csúsznak a padozaton és széles aljuk van. A legjobbak akkorák, hogy ne legyenek tele, és elég nehezek, illetve olyan alakúak, amit nehéz felborítani, de ennél is jobb, ha oldható módon rögzíteni lehet őket. Általában a műanyag tálak a legolcsóbbak, de ezekkel van a legtöbb probléma is, mert könnyűek és sérülékenyek, ezért felborulhatnak, az állatok szétrághatják és a darabjaikat lenyelhetik. Emellett allergizálnak, valamint könnyen karcolódnak vagy megrepednek, ami miatt még nehezebben tisztíthatók. A legjobb etetőtálak ezért fémből, kistestű állatok esetén üvegből vagy porcelánból készülnek.

Kényelmesebb megoldás az önetetők használata, de ennek is számos hátulütője van. Az önetetőben kihelyezett nagyobb mennyiségű táplálék ugyanis kifolyhat, szennyeződhet, kiszáradhat és elveszítheti az illatát, vele a vonzó hatását. Emellett ellenőrizhetetlen, hogy mennyit fogyasztanak az állatok. Az igény szerinti (ad libitum) etetés leginkább csak a törpe fajták és a szoptató anyák esetén javasolt, más állatoknál könnyen elhízáshoz vezet. A házi nyúlnak az etetőtál mellett szénarácsra is szüksége van. Ezt általában a ketrec elülső falára vagy ajtajára szerelik úgy, hogy kívülről lehessen feltölteni.

Az itatás is kiemelt fontosságú feladat, amivel sok probléma adódhat. Úgy kell megszervezni, hogy az állatoknak folyamatosan a rendelkezésére álljon a friss és tiszta ivóvíz. Ez még a sivatagi állatok számára is nélkülözhetetlen. Az itatás céljára szintén tálak vagy önitatók használhatók. Az itatótálak anyaga és kialakítása az etetőtálhoz hasonló legyen. A méretezésénél érdemes figyelembe venni, hogy alkalmas legyen az egész napra elegendő mennyiségű ivóvíz befogadására. Gyakori az önitatók használata, mert állandó és jó minőségű ivóvízellátást biztosítanak. Alkalmazhatók a hálózatra kapcsolt és a zárt tartályos, valamint a tálcás és szopókás megoldások is. Több állatfaj számára kapható az ivóvizet állandóan forgató és szűrő elektromos szökőkút (pet fountain), amiből az állatok többet fogyasztanak, ezért segítenek megelőzni bizonyos betegségeket, mint a vese és a húgyúti problémák.

A lakásban tartott állatok nem csak esznek és isznak, de ürítenek is, ami a szennyeződés egyik legkellemetlenebb forrása. A megelőzés érdekében az állatokat szobatisztaságra kell nevelni és annak fenntartását is biztosítani kell. Akár szabadon élnek a lakásban, akár ketrecekben tartják őket, lehetővé kell tenni a számukra, hogy higiénikusan végezhessék el a dolgukat, vagyis úgy, hogy az ürülékük ne szennyezze a környezetüket. Ehhez a kutyáknak rendszeres sétáltatásra van szükségük, a többi állatfaj pedig kapjon alomtálcákat és megfelelő alomanyagot, amiről az egyes állatfajok tenyésztésének bemutatásánál lesz szó. Ezeket a lakás vagy a ketrec félreeső, de jól szellőző és könnyen takarítható pontján kell elhelyezni és gondoskodni kell a rendszeresen tisztán tartásukról.

Az elmondottak mellett az állatoknak szükségük van a pihenés és az elvonulás lehetőségére is. Biztosítani kell a számukra egy kényelmes és nyugodt pihenőhelyet, ahová félrevonulhatnak a többi állattól és az emberektől. Fekvőhely a kutyák és a macskák esetében a műszálas anyaggal bevont állatfekhely, matrac vagy párna legyen, a vadászgörények és a házi nyulak számára pedig inkább törülközőkkel vagy puha alomanyaggal (pl. szalmával) bélelt dobozokról kell gondoskodni, de más megoldások is szóba jöhetnek. A vadászgörényeknek a pihenő- és búvóhely mellett hintaágyakra i szükségük van, amit nagyon kedvelnek. Saját fekhelyre szüksége van minden állatnak, még azoknak is, amelyeket egyedül tartanak. A csoportosan vagy nagyszámú más állattal együtt vagy egy légtérben tartott állatok viszont nem érzik kényelemben és biztonságban magukat, ha nincs lehetőségük az elbújásra is. Ezért a fekhely mellett gondoskodni kell alkalmas búvóhelyek kialakításáról is, amelyek megfelelő védelmet és nyugalmat biztosítanak. A legjobb, ha ezek könnyen tisztíthatók és kényelmesen béleltek.

A nyulakat és a vadászgörényeket szinte mindenki ketrecekben tartja, emellett olykor más állatfajok tenyésztése során is igénybe veszik ezt a megoldást. A ketrecekből általában korlátozott számú helyezhető el a lakásokban úgy, hogy ne akadályozzák annak alapvető funkcióját, ami meghatározza a tenyészet lehetséges méretét. Nem javasolható még átmeneti megoldásnak sem, hogy kicsi, a felnőtt állatok által igényeltnél kisebb méretű ketreceket használjanak, amibe a fiatal állatok egyesével még elférnek, hiszen éppen ők azok, akiknek a legtöbb mozgásra van szükségük. Emellett gyakori tapasztalat az is, hogy ez gyakran tartósan fennmarad, embertelen és törvénytelen helyzetet eredményezve. A zárt térben elhelyezett ketrecek legalább másfél oldala legyen nyitott ráccsal határolt, hogy lehetővé tegye az állatok megfigyelését és a ketrec szellőzését.

Az állatok számára a testmozgás is fontos. A kutyákat ezért rendszeresen kifutóba kell tenni vagy sétáltatni kell, de ez nem lehetetlen a házi macskák, a vadászgörények és a nyulak esetében sem, bár a számukra praktikus okokból általában inkább a lakás védelmében igyekszünk kiegészítő mozgáslehetőséget biztosítani. Erre a leginkább egy az állatok számára biztonságossá tett és megfelelően berendezett szoba vagy a nyulak esetén egy a szobán belül elkerített kifutó alkalmas. A ketrecben tartott állatokat ide kell napi legkevesebb 2-3 órára kiengedni. Ajánlott lehetővé tenni, hogy használhassák azokat a helyeket is, amit mi nem, köztük a szekrények tetejét, ahová polcokkal lehet lehetővé tenni a feljutásukat. A kistestű állatok számára a legjobb zárt kifutót toldani a lakóházhoz, vagy az erkélyt úgy kialakítani, ami lehetővé teszi a kijárást, de a megakadályozza a szökést és az idegen állatokkal való érintkezést is.

A ketrecekben és a kifutókban alkalmazható környezetgazdagítási lehetőségekről később lesz szó.

Az eddig elmondottakra valójában valamennyi társállat tartásához szükség van. Csak a tenyészetekben használt az egyik legfontosabb különleges berendezés az ellető láda. Ezek kialakítását eltérő igények határozzák meg, ezért az egyes állatfajok tenyésztésének gyakorlatával kerülnek bemutatásra.

A felsoroltakon kívül természetesen még számos egyéb felszerelésre lehet még szükség az állatok sétáltatásához, neveléséhez és küllemének ápolásá hoz.

vissza az elejéhez

 

Tenyészet kialakítása a ház körül

 

A kertes házakban általában kedvezőbbek a lehetőségek a tenyészetek kialakítására, mint a lakásokban. A legtöbben a lakóházuk udvarán rendezik be a tenyészetet, mégpedig szabadon álló kennelekben és ketrecekben, vagy külön erre a célra szolgáló állattartási épületekben. Sokan választanak hibridmegoldást, vagyis kint tartják a tenyészállatokat és csak a kicsinyeiket nevelő anyákat engedik be a házba. A tenyészet kialakításakor ebben az esetben is gondolni kell arra, hogy a tartási helyek mellett szükség van a nagyobb számú állat mozgatására, néhány állat elkülönítésére, küllemének ápolásá ra, a takarmányok tárolására és előkészítésére, az edények elmosására, a szerszámok és a vegyszerek tárolására, valamint az adminisztráció elvégzésére és az ügyfelek fogadására is.

A lakáson kívül kialakított tenyészetek esetében a biztonság megteremtése az egyik legnehezebb feladat. Itt ugyanis több veszélyforrás leselkedik az állatokra, mint egy lakásban, közülük kiemelkedik a szökés és az idegen állatok, illetve emberek bejutása. Ezeket meg kell akadályozni. A legfontosabb alapelv az, hogy egyetlen védelmi vonal soha sem elegendő. Az állattartási épületek bejárata lehetőleg legyen zsilipszerű és zárható, az ablakokra a szökést is meggátoló sűrű szövésű, erős rácsot kell felszerelni. Minden kennel és szabadban álló ketrec elég erős legyen, hogy megakadályozza a szökést és az idegen állatok támadását. A tenyészetet körülvevő kerítést ajánlott úgy kialakítani, hogy se felette, se alatta ne lehessen átjutni, a kapu pedig zárható legyen. A gépkocsibejárót el kell keríteni és kutyák esetén arra is ügyelni kell, hogy a kerítés megakadályozza a benyúlást és az állatok kiharapását, a bejárati kapun pedig jól látható módon fel kell tüntetni, hogy a kutya harap.

 

Az állatok elhelyezése a szabadban

A hagyományos megoldás a szabadban felállított kennelek és ketrecek voltak. Ez ma már inkább elavultnak tekinthető. A szabadban elhelyezett kennelek és ketrecek ugyanis nem biztosítanak megfelelő védelmet és ideális életkörülményeket különösen a kistestű állatok és a kölykök számára. Itt nyáron ki vannak téve a melegnek, télen a hidegnek, valamint egész évben a szélnek és a csapadéknak. Emellett nehezebb megfigyelni őket és foglalkozni velük, különösen rossz időben. Gyakrabban fordul elő az ivóvíz hiánya, és nem csak nyáron, hanem télen is, amikor az befagyhat.

Ha mégis a szabadban kerül elhelyezésre a tenyészet, vagy annak egy része, akkor gondoskodni kell róla, hogy a kennelek és a ketrecek a naptól, az uralkodó téli széltől és az összegyűlő esővíztől is védett helyre kerüljenek. Olyan búvóhelyet (házat, ólat vagy odút) kell biztosítani az állatok számára, ami védi őket az időjárás kellemetlenségei, vagyis a szél, az eső, a hideg és a tűző nap ellen. A vadászgörényeket és a házi nyulakat olyan erős ketrecekben kell elhelyezni, amelyek a ragadozók ellen is védelmet biztosítanak. Emellett az állatok tartási helye közelében mindenhol gondoskodni kell víznyerési lehetőségről és világításról is.

A szabadban elhelyezett állatok búvóhelyén kiemelt jelentősége van a fekhely anyagának is. Ez döntő hatással van az állatok kényelmére és a higiéniára is. A jó fekhely olyan nagy, hogy az állat minden irányban ki tudjon nyújtózkodni. Az almozás legyen jó szigetelő és nedvszívó, emellett kényelmes, könnyen tisztítható és tartós, vagy legyen olcsó és könnyen cserélhető. Sokféle megoldás ismert, és mindnek van előnye és hátránya is. A faforgács előnyös, mert kényelmes és lehetővé teszi a vackolást, emellett jól szigetel és jó nedvszívó is, de viszonylag drága és szemetel, emellett belélegezhető és az állatok ujjaira is rátekeredhet. A szalma és a széna szintén meleg és kényelmes, lehetővé teszi a vackolást is, de gyenge a nedvszívó képességük, szemetelnek és olcsónak sem mondhatók. Az újságpapír olcsó ugyan, de legfeljebb közepes a nedvszívó és a szigetelő képessége, emellett kevésbé kényelmes is. Használt ruhadarabokból meleg és kényelmes fekhely alakítható ki, ami jó nedvszívó képességű és könnyen mosható, de a lenyelése és a beletekeredés is veszélyes lehet. Egy összehajtogatott pokróc pedig szintén meleg és jó nedvszívó, de drága, gyorsan koszolódik és a tisztítása is körülményes.

 

Az állatok elhelyezése melléképületben

A szabadban kialakított tartási helyeknél általában jobb megoldásnak számít egy vagy több erre a célra kialakított vagy átalakított épületben elhelyezni a tenyészetet, ahol könnyebb megteremteni a biztonságot és a megfelelő életkörülményeket. Ezekben az állatok akár hasonló komfortban és higiéniai körülmények között élhetnek, mint egy lakásban, mert a külső környezettől izolálhatók, biztosítható bennük a megfelelő élettér, a biztonság, a tisztaság, az ivóvíz, a világítás, a megfelelő hőmérséklet és szellőzés is. Az állattartási épületek gondos megtervezésével jelentősen javítható az állatok biztonsága és életminősége, csökkenthető a stressz és akár a mindennapi feladatok munkaigénye is. A megoldás hátránya az, hogy költséges, mert az épületet meg kell terveztetni és engedélyeztetni kell, emellett a felépítéséhez nem csak építőanyagokra, de szakemberek alkalmazására is szükség lehet.

Az épület tervezésekor érdemes figyelembe venni, hogy a több különálló épület vagy egy épületen belül több elkülönített, külön bejáratú helyiségek rugalmasabb és előnyösebb megoldásnak számítanak, mint az állatok egyetlen közös légtérben való elhelyezése. Ha több állatfajjal foglalkozik a tenyésztő, akkor azokat úgy ajánlott elkülöníteni, hogy ne láthassák és hallhassák egymást, és ha lehet, ne érezzék egymás szagát sem. Az épület legyen elég tágas, emellett kapcsolódhat hozzá egy vagy több kifutó is.

A tenyészeteken belül általában a vemhes nőstények, az almot nevelő anyák és az elválasztott kölykök is nyugalmat biztosító elkülönítést igényelnek. Emellett szükség van legalább egy elszeparált, külön épületben vagy külön bejáratú helyiségben elhelyezett elkülönítőre (több állatfaj esetén többre is) a betegek és az újonnan érkezett állatok számára. Ez a helyiség alkalmas arra is, hogy a vendégek itt az eladásra szánt kölyköket látogassák. Ebben ugyanolyan életfeltételeket (terület, víz, légcsere, fűtés, világítás stb.) kell biztosítani, mint a többiben, emellett érdemes egy vizsgálati asztalról, kézmosási és lábfertőtlenítési lehetőségről is gondoskodni.

Az állattartási épületek kialakítása mellett azok építőanyaga is meghatározó. A legfontosabb követelmény a biztonság, a tartósság, a jó szigetelés és a nyugalom. Többféle megoldás lehetséges. A legtöbben fából, fémből, betonból, téglából vagy más falazóelemből építik fel a tenyésztésre szánt épületet, illetve ezek kombinációit alkalmazzák. A felsorolt építőanyagok mindegyikének vannak előnyei és hátrányai is, ezért eltérő mértékben alkalmasak a feladatra. A fa legnagyobb előnye, hogy kedvező az ára, könnyen felhasználható és egyszerűen javítható. Ugyanakkor nehéz megőrizni az állagát, gyorsan korhad, reped, megrághatják az állatok, emellett nehezen szárad és porózus, ami lehetővé teszi, hogy mikroorganizmusok telepedjenek meg és halmozódjanak fel benne. Az előre gyártott fém elemekből kialakított épületek előnye az, hogy gyorsan és könnyen felállíthatók, emellett tartósak, de drágák, rosszul szigetelnek, ha pedig többrétegűek, akkor kártevők telepedhetnek meg benne. Ezért a legtöbben a különböző falazó anyagok és a beton kombinációját választják. Ezek általában tartósabbak, mint a fa és jobban szigetelnek, mint a fém, emellett könnyebb takarítani és fertőtleníteni is. Ugyanakkor hátrányuk a magas ár és az építéshez nélkülözhetetlen szakismeret.

Már az épület kialakításakor gondolni kell annak könnyű takaríthatóságáról és fertőtleníthetőségéről, vagyis az ellenálló és sima felületekről, hogy a szennyeződések könnyen eltávolíthatók legyenek és akadályozzák a mikroorganizmusok megtelepedését. Szükség lesz slagkiállásra, lefolyókra és elektromos áramra is.

Az épületeken belül az állatok pihenőhelyén az aljzat lehetőleg kemény fa, csempe vagy simított beton legyen. Az utóbbi olcsó, nem csúszik és könnyebben takarítható, mint a fa, de jobban igénybe veszi az állatok végtagjait és figyelmet kell fordítani a sérüléseinek mielőbbi kijavítására is.

Ha az épület mellé kifutó is épül, annak mérete és elhelyezése is fontos. Általában a kör alakú, vonalban vagy tág szárú V alakban elhelyezett kifutósor elrendezés a kedvezőbb, mint az egymással párhuzamosan, szemben állók, mert ezekben kevésbé zavarják egymást és sokkal nyugodtabban viselkednek az állatok. A kifutó aljzata lehet föld, gyep, kavics, fa és beton is. A földes kifutók kialakítása olcsó, de gyorsan feláznak és lehetővé teszik az ásást, ami az állatok bekoszolódásához és szökéséhez vezethet, valamint kedvez a mikroorganizmusok megtelepedésének és feldúsulásának is. Hasonló a helyzet a füves kifutókkal. A kavicsos kifutók sem drágák, de nem is biztonságosak, emellett legalább fél méter vastagnak kell lenniük ahhoz, hogy érvényesüljenek az előnyeik. Ugyanakkor nehezen takaríthatók és időnként cserére szorulnak. A fa olcsó és könnyen javítható, de nem higiénikus, sem tartós. A beton előnye a nagyobb biztonság, a könnyebb takaríthatóság és a tartósság, de drága, és csak akkor véd a mikroorganizmusok feldúsulása ellen, ha a felső szigetelő rétegét rendszeresen felújítják. A repedezett felületek gyakran okoznak sérüléseket.

 

A telephely választás

Aki nem a lakóháza udvarán alakítja ki, hanem szabadon választhatja ki a jövendő tenyészete helyét, az a vásárlás előtt érdeklődjön a helyi önkormányzatnál a fejlesztési tervek, a beépíthetőségek, a tenyészet kialakításának szabályai és más részletek felől, nehogy később kellemetlen meglepetések érjék. Emellett számos egyéb tényezőt is érdemes figyelembe venni. Az egyik legfontosabb szempont az, hogy a sűrűn lakott területtől távolabb keressen alkalmas helyet. Tekintettel kell lenni arra is, hogy az állattenyésztés, akár a lakóházak, közművesítést igényel. Az ivóvíz, a csatornázás és az elektromos áram elengedhetetlen. Fontos szempont, hogy a kiválasztott terület jól megközelíthető legyen, vagyis egy közút húzódjon mellette. Szükség van arra is, hogy elég hely álljon rendelkezésre, ami lehetőséget ad a tenyészet kényelmes kialakítására, az állatok mozgásigényének a kielégítésére és az esetleges bővítésre és is. Érdemes figyelembe venni, hogy általában ott olcsóbb építkezni, ahol a terület lejtése nem haladja meg a 8%-ot. 16%-os lejtés felett viszont már jelentős építési többletköltségekkel és üzemeltetési nehézségekkel is számolni kell. A terület enyhe lejtése kedvező, mert segít a felázás és a vízállások kialakulásának elkerülésében, emellett csökkenti a téli hideg okozta kellemetlenségeket is. Az állatok védelme érdekében érdemes előre tekintettel lenni az időjárás okozta kényelmetlenség csökkentésére is, így a közvetlen napsütés elleni védekezésre, valamint az uralkodó széljárásokra. Ahol nincs, ott a napos oldalra fákat kell ültetni. Néhány fa vagy egy kisebb facsoport ajánlható, ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy a terület ne érintkezzen kiterjedt erdővel, mert az tűzveszélyes. Az állattartásra szolgáló épület déli oldalán ajánlott árnyékoló tetőt vagy előteret kialakítani és az épületet úgy kell tájolni, hogy az uralkodó nyári szél irányába nyíljon. Ez segíti a hűtést és a szellőztetést. Figyelembe kell venni, hogy a területre jellemző téli szélirány általában eltér a nyáritól, és jó, ha természetes árnyékolás, vagyis facsoport vagy domb védi az állatokat ebből az irányból is. Mivel az ország különböző területein eltérő szélirányok uralkodnak a különböző évszakokban, ezért érdemes helyben tájékozódni. Végül előnyös, ha a tenyészet mellett épülhet fel a tenyésztő otthona, hiszen csak így oldható meg az állatok folyamatos ellenőrzése és védelme. A tenyésztett állatok jelentős értéket képeznek, ezért nem ritka bűncselekmény az eltulajdonításuk. A tervezéskor vegye figyelembe, hogy lakóházat általában távolabbra és magasabbra érdemes építeni az állatok elhelyezésére szolgáló területtől, emellett előnyös az is, ha a ház szélirányban áll, vagyis a szél nem az állatok, hanem a ház felől fúj, mert így a szagok és a hangok kevésbé zavarják a lakókat.

vissza az elejéhez

 

Az állatok környezetének tisztán tartása

 

Akár egy lakásban, akár azon kívül üzemel a tenyészet, az együtt tartott állatok jelentős megterhelést jelentenek a környezetükre. A szennyezett környezettől az állatok is bekoszolódnak, ezért is fontos a tartási hely állandó tisztán tartása. Emellett idővel kórokozó és egyéb mikroorganizmusok szaporodnak el, amelyek megbetegíthetik az állatokat, vagy jelentősen hozzájárulhatnak a bomlási folyamatokhoz és vele a szagterheléshez. Ezért szükség van a rendszeres takarításra és fertőtlenítésre az állatok környezetében.

 

Takarítás és fertőtlenítés a lakásban

A lakásokban üzemeltetett tenyészetekben sok állatot tartanak tartósan összezárva, ami kedvező feltételeket teremt a szennyeződésekre és a mikroorganizmusok feldúsulására, ezért különös odafigyelésre van szükség. A mikroorganizmusok megtelepedhetnek az állatokon, az aljzaton, a falakon és a berendezési tárgyakon, valamint gyakran megtalálhatók a tenyészetek levegőjében is. Általában annál több van belőlük, minél több állatot zsúfolnak össze, minél hosszabb ideje használják a tenyészetet és minél jobban elhanyagolták a takarítást és fertőtlenítést. Az állatok táplálékából, váladékaiból és a hulladékokból összegyűlő kosz mellett a nyirkosság és a meleg jelenti a legnagyobb veszélyt, mert kedveznek a mikroorganizmusok elszaporodásának. Ezeknek azonban egy része képes csupán betegséget okozni, de a többiek sem teljesen ártalmatlanok. Károsíthatják a környezetet, pl. bomlási folyamatokat okozva tönkreteszik a padozatot, a falakat és a berendezést, emellett kellemetlen szagokat okoznak. Az állatok immunrendszere védi a szervezetet a különböző mikroorganizmusok támadásaitól, de ennek sikerét a kórokozók mennyisége és az állatot ért egyéb hatások is befolyásolják. A zsúfoltság és a stressz gyakran jár együtt az állatok ellenálló képességének a csökkenésével, ezért idővel olyan betegségek is felüthetik a fejüket, amelyeket más körülmények között nem fordultak elő. Ezek között sok komplex oktanú betegség van, vagyis olyan, aminek a kialakulásához a kórokozó jelenléte mellett tartási (pl. zsúfoltság, rossz higiénia) és takarmányozási hibákra is szükség van.

A lakásban folytatott állattenyésztés során azért is gondot kell fordítani a lakás állapotának a védelmére, hogy az megőrizhesse az eredeti funkcióit, vagyis lehessen benne lakni. Az állagmegőrzésre alapvetően két lehetőség adódik, a megelőzés és a takarítás, és ezeket a siker érdekében együtt érdemes alkalmazni.

A megelőzés a lakás célszerű kialakításával és berendezésével kezdődik. Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiségekben előnyös a kevésbé kényes, zárt, jól szigetelő és könnyen takarítható padozat (pl. csempe, linóleum) és falburkolatok (csempe) használata. Minden helyiségből, ahol az állatok szabadon mozoghatnak, el kell eltávolítani a sérülékeny és a veszélyes tárgyakat, illetve az értékes bútorokat. A szőnyeg, ha van a lakásként használt helyiségekben, lehetőleg ne gyapjú vagy pamut legyen, mert ezek nagyon érzékenyek, hanem inkább műszálas, mert az ellenállóbb, könnyebb tisztán tartani és olcsóbb cserélni is. A bútorok huzata szintén műszálas anyagból készüljön, lehetőleg erős fonatú és sima felületű legyen, emellett sötét színű vagy mintás. Emellett azokban a helyiségekben, ahol jelentősebb szagterhelés várható, ajánlott elszívásos szellőztetést kialakítani. A megelőzéshez tartozik még a kutyák séták utáni rendszeres lábmosása, és az is, hogy rendszeresen át kell porszívózni az állatok bundáját, ha engedik. A tavaszi és az őszi vedlés idején rendszeresen ki kell kefélni az elöregedett szőrszálakat, emellett legalább havonta meg kell fürdetni minden kutyát a tenyészetben. Gondolni kell arra is, hogy az állatok néha a legváratlanabb időpontokban és helyekre ürítenek, de a legtöbb problémát mégis a szőrük, a szaguk és a rongálásuk okozza, ezért a szokásosnál gyakoribb takarításra és karbantartásra lesz szükség, és rendszeresen ellenőrizni kell a berendezési tárgyakat is.

A lakásban a tenyészet által igénybe vett helyiségekben rendszeres takarításra van szükség. Ezeket a használattól függően legalább hetente egy-két alkalommal ki kell takarítani. Ehhez az állatra és a környezetre egyaránt veszélytelen, szagtalanító és fertőtlenítő hatású tisztítószerekre és megfelelő takarítóeszközökre van szükség. A macskák és a vadászgörények esetén különösen nagy figyelmet kell fordítani a mérgezések elkerülésére, ezért a tisztító és a fertőtlenítőszerek kiválasztásakor elsődleges szempont, hogy azok a leírásuk alapján a macskára veszélytelenek legyenek, mert azok megfelelnek a vadászgörények számára is. A takarítószerek használata során minden eseteben ajánlott betartani a használati utasítást. Ez ugyanúgy vonatkozik a tárolási és a felhasználási előírásokra, mint arra a szabályra, hogy csak akkor szabad a kezelt területre állatokat engedni, amikor a helyiség már teljesen felszáradt.

A rendszeres takarítások mellett elengedhetetlen a szennyeződések azonnali feltakarítása is. A cél az állatok közvetlen környezetének tisztán tartása, hogy ne szennyeződjenek és ne hordják szét. A friss szennyeződést emellett mindig könnyebb eltávolítani. Ennek az előfeltétele az állatok tartási helyének a rendszeres ellenőrzése, ha pedig nincs jelen állandóan gondozó, akkor úgy kell megszervezni a munkát, hogy naponta legkevesebb két alkalommal sor kerülhessen a szennyeződések eltávolítására.

A takarítást az alábbiak figyelembe vételével ajánlott végezni:

  1. A linóleum és a kőpadló tisztításához előbb szárazon távolítsa el a szennyeződéseket papírtörlő vagy seprű segítségével, majd tisztítószeres meleg vízzel mosson fel. Szagtalanítás céljából ecetes vízbe mártott szivaccsal törölje át a területet.

  2. Parketta és beton burkolat esetén az első lépés szintén a szennyeződések eltávolítása és felszárítása, amihez porszívót, seprűt és papírtörlőt használhat, majd mosson fel enzimes tisztítószerrel.

  3. Ha a szőnyeg szennyeződött, mielőbb szedje össze a szemetet és itassa fel a nedvességet. E célból fedje le a területet törölközőkkel vagy néhány réteg papírtörlővel és álljon rájuk. Ha a nedvesség felszáradt, porszívózza fel. Szükség esetén használhat szőnyegtisztítót, illetve mosószeres vizet is a folt eltávolításához. Áztassa át vele az érintett területet, majd hagyja állni rajta néhány órát, végül súrolás nélkül, vizes szivaccsal többször öblítse le. Hogy foltmentessé tegye, locsolhat rá szódavizet is, amit 10 percig a területen hagy állni, majd tiszta papírtörlőkkel vagy törülközővel takarja le és helyezzen rá nehezéket, bútort vagy más tárgyat a jobb érintkezés érdekében. Hagyja így éjszakára. A szagok eltávolítására a kereskedelemben kapható enzimes tisztítószereket vagy ecetes vizet használhat, de kerülje az ammónia tartalmú készítményeket, mert azok vonzhatják az állatokat.

  4. Az állatok etetőhelyét naponta ajánlott kitakarítani. Az edényeket is el kell mosni, az ivóvizet pedig ki kell cserélni.

  5. Az állatok fekhelyét általában elegendő hetente cserélni. Az erősen szennyezett ruhaneműket ki kell mosni, de előbb ne mosószert, hanem egy csésze ecetet tegyen a mosógépbe, majd ha az ecettel már lement egy ciklus, a következő mosáshoz használjon mosószert.

  6. A berendezési tárgyak közül általában a ketrecekkel van a legtöbb probléma, ezért azokat naponta kell takarítani. Ez akkor végezhető el a legkönnyebben, amikor naponta kiengedi az állatokat, illetve ha a ketrecek kényelmes magasságban vannak elhelyezve és elég nagy ajtajuk van. Ha a ketrec anyaga fa, akkor sérülékeny és nehezebben takarítható, viszont könnyen cserélhető. A könnyű takaríthatóság érdekében a legtöbb beltéri ketrec galvanizált vasból és részben ellenálló műanyagokból készül.

Maguk a ketrecek nagyon kicsi életterek, ezért fokozottan igaz rájuk a szabály, hogy minden piszkot lehetőleg azonnal fel kell takarítani. Az összekoszolt ketrecben az állatok bundája is hamar nedvessé és szennyezetté válik, ami a betegségek melegágya. Ezért ha szükséges, naponta többször is fel kell takarítani a szennyeződéseket és kezelni kell az alomanyagot, ami jó alkalom az ürülék és a vizelet ellenőrzésére is. Ha kevés alomanyagot használ, akkor azt naponta le kell cserélni, ha pedig mély rétegben alkalmazza, akkor elég naponta tisztítani és 3 naponta cserélni. A takarmány maradékát, vagyis a nyers húst vagy a zöldségeket is rendszeresen el kell távolítani. És minden nap ki kell mosni az etetőtálat és az itatót.

A ketrecek rendszeres nagytakarítását és fertőtlenítését az igénybevételnek megfelelően néhány naponta, de legalább hetente el kell végezni. Ha új állatot helyez egy korábban másik által használt ketrecbe, azt is alapos takarítás és fertőtlenítés után tegye. A nagytakarítás során az állatokat el kell távolítani, majd össze kell szedni az alomtálakat és minden mozgatható felszerelést, tálat, takarmányt, fekhelyet és alomanyagot, valamint játékokat is. Takarítsa fel a szilárd hulladékot, majd meleg tisztítószeres vízzel mossa le a padozatot, a rámpákat és a rácsokat. Ezt papírtörlővel szárítsa fel, amennyire lehet. Mosogassa el az etetőtálakat, a szénarácsot és az önitatót is, valamint tisztítsa meg a többi berendezést is. Végezze el a ketrec és az eszközök fertőtlenítését, hagyja az előírásnak megfelelő ideig állni a fertőtlenítőszert, majd az utasítás szerint mossa le. Az alomtálcák időszaki tisztításához ecetet érdemes használni, mert oldja a vizeletből kicsapódó felrakódásokat. Csak azután rendezze be a ketrecet újra, miután már teljesen megszáradt és a berendezési tárgyak is szárazak. Azokat az eszközöket, amelyeket több ketrec tisztán tartásához is használ (pl. alomlapátok) rendszeresen fertőtleníteni kell.

 

Takarítás és fertőtlenítés a lakáson kívül

A lakáson kívül is alapvető elvárás, hogy az állatok környezete és a tenyészet egész területe állandóan tiszta és rendezett legyen. Ellenkező esetben egészségügyi és környezeti problémákkal kell számolni, mert a takarítatlanság következtében elszaporodnak a mikroorganizmusok és a kártevők, ami megbetegedésekhez és kellemetlen szagok kialakulásához, illetve egyéb kellemetlenségekhez vezet. Ezért rendszeres takarításra és fertőtlenítésre van szükség. Ezek módszere és gyakorisága is a tartási körülményektől függ, de arra már a tervezés időszakában is gondolni kell, hogy az állatok tartási helye és a tenyészet egész területe könnyen takarítható legyen.

A kennelekben és a kifutókban lehetőleg minden nap össze kell szedni az ürüléket, és az alomtálcákban az almot is naponta tisztítani vagy cserélni kell. Az ürüléket a leghelyesebb elégetni, vagy zárt nejlonzsákban kell tárolni az elszállításig, hogy a bennük található féregpeték és egyéb mikroorganizmusok ne fertőzhessék a környezetet. Ennek hiányában évekre fertőzötté válhat a területet. A parazitákat és az egyéb kórokozókat a talajvíz még a távoli szomszédságban élő állatokhoz is elszállíthatja. A rendszeres futtatás vagy sétáltatás is segíti a terület tisztán tartását, többek között mert az állatok máshol ürítenek, másrészt az alkalmat lehet kihasználni az állatok tartási helyének a kitakarítására.

A tartási helyek időszakos nagytakarítását általában néhány naponta kell végezni, de legkevesebb heti rendszerességgel sort kell keríteni rá. A melléképületek, a kennelek és a külső ketrecek tisztán tartását a berendezési tárgyak eltávolításával, valamint a szemét és az ürülék összeszedésével kell kezdeni, majd ha lehet, folyóvízzel kell lemosni. A fertőtlenítést valamelyik ajánlott szer megfelelő oldatának kijuttatásával végezzük, amire permetezőt érdemes használni. Ezt az előírt állási idő után le kell öblíteni. A sima felületekről hosszú nyelű, széles ablaktisztítóval lehet lehúzni a vizet a gyorsabb száradás érdekében, addig ugyanis nem mehetnek vissza az állatok. A terület felszáradása után visszahelyezhetők lehet visszahelyezni a megtisztított és fertőtlenített berendezési tárgyakat, feltölthetők az itatók, majd visszaengedhetők az állatok.

Figyelmet kell fordítani a kártevők távoltartására is. Ennek érdekében legfontosabb elzárva tárolni a takarmányokat és az ürüléket. A nyári időszakban a szezon idejétől gondoskodni kell a rendszeres légyirtásról is, amire a méregmentes megoldások (pl. légypapír, elektromos csapda) ajánlhatók.

vissza az elejéhez

 

 A tenyészet környezetének védelme

 

A tenyészetek környezetének védelme közügy. Még akkor is zavarhatják vagy szennyezhetik a környezetüket, ha az előírásoknak megfelelő módon alakították ki és üzemeltetik. Olykor felbolygatják a közelben élők nyugalmát, ami a következmények miatt veszélyt jelent magára a tenyészetre is. A kiadott engedélyek ugyanis visszavonhatók. Ennek elkerülése érdekében érdemes számba venni azokat a tipikus hibákat, amelyek gyakran vezetnek a környezet zavarásához és vitákhoz.

 

Zajok

Az egyik leggyakoribb probléma a tenyészetekben az állatok hangadása, ami elsősorban a kutyatenyészetekre jellemző, de a tenyészidőszakban a macskákra is lehet panasz. A hangadás épületen belül és azon kívül is problémát okozhat. Az épületen belül a tulajdonos távollétében a leggyakoribb az ugatás, a lakáson kívül elhelyezett tenyészetekben pedig akkor, ha a kifutók úgy vannak elhelyezve, hogy az állatok a fekhelyükről is látják egymást. A többi állatfaj számára létrehozott melléképületekben pedig elsősorban arra érdemes odafigyelni, hogy a szellőztető ne nézzen a szomszédok felé, mert annak működése is okozhat kellemetlen zajokat.

Ezért a leghelyesebb a sűrűn lakott területen kívül telepíteni a tenyészeteket, és még ebben az esetben is óvintézkedéseket kell hozni a környezet és az állatok nyugalmának védelmére. Fontos, hogy a kifutók ne egymásra nézzenek, mert akkor sokkal többet ugatnak a kutyák. Az állatok mozgatását is úgy érdemes megtervezni, hogy a kennelekből kivezetett kutyákat ne a többi előtt kelljen elvezetni, mart az is sok ugatást okoz. Fontos, hogy a kennelek ajtói halkan nyíljanak és záródjanak, és a kerítés se adjon zajt, ha a kutya ráugrik. Ez különösen a rozsdamentes acélra jellemző kellemetlen tulajdonság, ami zajelnyelők közbeiktatásával mérsékelhető. Figyelni kell arra is, hogy az állattartásra szolgáló épület ne álljon a lakóházak szélirányában. Ha lehet, távolabb kell elhelyezni a kenneleket és a kifutókat is, és azok elé bokrokat és facsoportot kell telepíteni a zaj mérséklésére.

A technológiai folyamatok közül az etetés és a takarítás jár a legtöbb zajjal. Ezért ezeket igyekezni kell akkor és úgy végezni, hogy a legkevésbé zavarja a környezetben élőket.

 

Szagok

A kellemetlen szagok az ürülék rendszeres összeszedésével és fedett tárolásával, az állatok tartási helyének rendszeres takarításával és fertőtlenítéssel, valamint az állatok küllemének ápolásá val kerülhetők el. Már a tenyészetek telepítésekor is figyelembe kell venni az uralkodó szélirányt, mert az mind a szagok, mind pedig a hangok terjedését segíti. Ahol jelzik a problémát, ott a szomszédokkal való vita helyett érdemes alaposan megvizsgálni a körülményeket, mert lehet, hogy az elrendezés, a felhasznált építőanyagok, az alomanyagok és a tisztítószerek alkalmatlanok, ezért át kell gondolni a technológia egészét.

 

Kutyasétáltatás

A kutyák sétáltatása általában közterületen történik. A sok állatot tartó tenyésztők igyekeznek nagyobb futtatókat kialakítani, ennek hiányában napi egy sétáltatásra még az udvaron vagy a kennelekben tartott kutyáknak is szükségük van, mert az a környezetgazdagítás, a szocializáció és a nevelés része. A tenyészállatokra ugyanúgy vonatkoznak a pórázon vezetés és az ürülék összeszedésével kapcsolatos szabályok, mint minden más állattartó kutyájára. Lakott területen elengedni őket csak ott szabad, ahol biztosítható a járókelők és a többi állat védelme. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kutyáktól sokan félnek, és még a szokásosnál is nagyobb veszélyt jelentenek a környezetre nézve az agresszív és a csoportosan elengedett állatok. Az agresszió részben örökletes tulajdonság, ezért az ilyen tenyészállatokat ajánlott kiselejtezni. Az állatok felügyelet nélküli szabad kóborlása pedig teljességgel megengedhetetlen.

vissza az elejéhez

 

Az állatok védelme

 

Az állatok védelme a tenyészetekben kiemelt kérdésként kezelendő, hiszen a tenyészetek példaként szolgálnak az állattartók számára. A tenyésztőknek ezért ismerniük kell az állatok egyetemes alapjogait. Ezeket a legnagyobb brit állatvédő szervezet, az RSPCA (Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals) foglalta össze Az öt szabadság (The Five Freedoms) címmel, ami az egész világon elterjedt. Ennek alapján az állatok alapjogai:

  1. Szabadság az éhségtől és a szomjúságtól. Minden állattartónak elemi kötelessége gondoskodni az állata megfelelő táplálásáról és itatásáról.
  2. Szabadság a kényelmetlenségektől. Minden állat számára olyan életkörülményeket kell biztosítani, ami megfelel az igényeinek.
  3. Szabadság a fájdalomtól, a sérülésektől és a betegségektől. Minden állatnak joga van a biztonságos környezetre, szüksége van a rendszeres megfigyelésre és szükség esetén állatorvosi ellátásra is.
  4. Szabadság a normális viselkedés gyakorlására. Lehetővé kell tenni, hogy az állatok rendszeresen gyakorolhassák az örökölt viselkedési formáikat.
  5. Szabadság a félelemtől és a szorongástól. Az állatokkal csak olyan módon szabad bánni, hogy az ne váltson ki indokolatlanul félelmet vagy szorongást.

A felsoroltakat minden állattartónak szem előtt kell tartania, és ezen szempontoknak megfelelően kell vizsgálni a tenyészetek körülményeit is. A hibák megítélése érdekében érdemes tisztában lenni azzal, hogy nem csak az számít állatkínzásnak, amikor valaki durván bánik egy állattal, hanem az két különböző formában jelentkezhet: állatkínzás lehet az, amikor megtesznek valamit, és az is, amikor nem. Az első forma az aktív állatkínzás, amikor valaki szándékosan okoz fájdalmat vagy szenvedést egy állatnak. Sajnos ez nem ritka. Ide sorolható az állatok verése, kínzása, szándékos megsebesítése vagy elpusztítása. A másik forma pedig a passzív állatkínzás, ami kevésbé látványos, ezért gyakran nem háborítja fel a szomszédokat, pedig sokkal gyakoribb és sokkal több szenvedést okoz az állatoknak, mint az előbbi. Ezek azok az esetek, amikor az emberek rosszul tartják és táplálják az állataikat, nem gondoskodnak a biztonságukról és a megfelelő foglalkozásról, illetve nem biztosítanak állatorvosi ellátást a számukra.

vissza az elejéhez

 

Korai szocializáció és habituáció

 

A szocializáció és a habituáció az állatok tanulási folyamatai, amelyek tudatos kihasználása a sikeres tenyésztői munka egyik elengedhetetlen alapfeltétele. Az állatok a szocializáció segítségével válnak képessé együttműködni a fajtársaikkal, más állatokkal és az emberekkel, a habituáció segítségével pedig az élettelen környezeti tényezőkhöz szoknak hozzá, vagyis e két folyamat segítségével illeszkednek be a környezetükbe. Mindkét folyamat az alomnevelés időszakában kezdődik, amikor kialakulnak a kölykök érzékszervei, és gyakorlatilag az állatok élete végéig tart. Ezt megelőzően az újszülöttek csak az anyjukkal képesek kapcsolatot fenntartani, mert még nem működnek azok az érzékszerveik, amelyek lehetővé teszik a külvilággal való kapcsolattartást és a tanulást. A társállat kisemlősök általában 2-3 hetes korukban kezdenek látni és hallani. Ezt követően kezdődik el és eleinte rendkívül intenzíven zajlik mind a szocializáció, mind a habituáció folyamata.

Az intenzív szakasz megközelítőleg 2-3 hetes kortól 2-3 hónapos korig tart, vagyis a választást követő hetekben ér véget. Ezért ezt az időszakot – megkülönböztetendő a későbbi folyamattól – korai szocializációs és habituációs időszaknak is szokás nevezni. Ebben az időszakban valójában olyan érzékeny periódusok követik egymást, amelyek 1-2 hétig tartanak és közben különböző környezeti tényezőkre válnak az átlagosnál sokkal fogékonnyá a kölykök. Ennek során előbb az alomtársaikkal, majd más állatokkal és az emberekkel is képesekké válnak kapcsolatot kialakítani, miközben fokozatosan megismerik az egyre táguló környezetüket is. Az érzékeny periódusok egymást követő sorozata végül lezárul, amivel vége szakad a kölykök különleges tanulási képességének is. Ez tehát egy kritikus időszak, aminek a során megtanul az állat megfelelően viselkedni a megismert élő és élettelen környezetben. Azoktól a külső tényezőktől, amelyekkel nem ismerkedtek meg ebben az időszakban, a továbbiakban tartani fogak, azokat nehezen fogadják el, vagyis a korai szakaszban meg nem szerzett ismeret később nehezen pótolható. Mindkét folyamat folytatódik ugyan, de a továbbiakban jóval kisebb hatékonysággal.

Az elmondottak miatt a korai időszak meghatározó jelentőséggel bír az állatok további életére. A medvék például nyugodtan besétálnak a lakott településekre, ahová az anyjuk már kölyök korukban is elvitte őket kukázni, míg a farkasok messze elkerülik azt, mert az anyjuk sem látogatta velük, ezért félnek tőle. A kisemlős társállatok közül különösen a vidéken felnövő kutyák mutathatnak félelmet egész életükben a felnevelési körülményeiktől gyökeresen eltérő városi környezettől. A házi macskák pedig gyakran az életük végéig képtelenek harmonikus kapcsolat kialakítására az emberekkel, ha az anyjuk a korai szocializációs időszakban az embertől rejtve nevelte őket.

Az érzékeny periódusok hatásait az a megfigyelés is hangsúlyozza, hogy azok az állatok, amelyeket sokféle pozitív vagy semleges hatás ért a korai időszakban, vagyis ingerekben gazdag környezetben nőttek fel, később könnyebben alkalmazkodnak azokhoz az újdonságokhoz is, amelyekkel korábban nem találkoztak, mint az ingerszegény környezetben nevelt társaik. Ezért minden tenyésztőnek ismernie kell ezeket a folyamatokat és képesnek kell lennie tudatosan kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket.

A siker érdekében a tenyésztőknek tehát egy megfelelően átgondolt szocializációs és habituációs programmal kell rendelkezniük, amelyet valamennyi alom nevelése során végrehajtanak. Az első élethetekben elegendő az anyai gondoskodás az újszülöttek számára, de ahogy működni kezdenek az érzékszerveik, vagyis 2-3 hetes kor körül el kell kezdeni a program egyes elemeinek a végrehajtását. A fejlődési szakasznak megfelelően egyre többet kell foglalkozni a kölykökkel és egyre változatosabb környezeti behatásoknak (pl. zajoknak, fényeknek, tárgyaknak és tartási helyeknek) kell kitenni őket. A választás időszakában el kell kezdeni a rendszeres ápolás i feladatok, a nyakörv- és a pórázhasználat, a rövid egyedüllétek és a szobatisztaság gyakorlását. Vagyis a szocializációt és habituációt a nevelési programmal is érdemes összekötni. Mindennek a tenyészetekben előre meghatározott menetben, rutinszerűen kell zajlania, ellenkező esetben megnő a problémás állatok száma, ami a tenyésztői munka kudarcát jelenti.

Emellett a vevőknek is tisztában kell lenniük e két folyamat jelentőségével, hiszen a választás körüli időszakban még intenzíven zajlanak. Nekik kell befejezniük a korai szocializációs és habituációs programot, különös tekintettel a városi forgalom és az idegen fajtársak megismerésére, ami a tenyésztői ismeretterjesztés jelentőségét húzza alá.

vissza az elejéhez

 

Környezetgazdagítás

 

A környezetgazdagítás is része az állatok védelmének és olyan új kérdéskör, amivel minden tenyésztőnek tisztában kell lennie. A lényege abban áll, hogy az állatok viselkedése az örökölt tulajdonságaik és a környezet állandó egymásra hatásának az eredménye. A természetben az állatok gyökeresen más környezetben élnek. Nem csak szabadon mozoghatnak, de a táplálékukat is maguknak kell megkeresniük, ami időigényes elfoglaltságot jelent a számukra. A táplálkozás az etetett és a mesterséges, általában ingerszegényebb környezetben tartott állatok számára csupán néhány perc. Nem kell naponta megküzdeniük az életben maradásért, rejtőzködniük és menekülniük, a mindennapi táplálékukat megkeresniük, vagyis nem gyakorolhatják a fajra jellemző természetes viselkedési formákat. Emellett gyakran nélkülözik a fajra jellemző szociális életet is. Ezek az állatok egyszerűen unatkoznak. Kevés elfoglaltságuk van és gyakran hosszú órákra magukra maradnak, így nem csak ingerszegény, egyhangú, de általában szociálisan sem megfelelő a környezet a számukra, ami idővel problémákhoz, rendellenes viselkedési formák és testi betegségek kialakulásához vezethet.

Sokan hisznek abban, hogy az állatoknak a lakásba zárása okozza a bajt, pedig ezekkel az állatokkal valójában nincsen több probléma, mint a szabadban tartottakkal, csak a tüneteket gyakrabban veszik észre a tulajdonosuk, mint a lakáson kívül élő, vagyis a kertben tartott állatok esetében. Ez azt a látszatot kelti, hogy az utóbbiakkal kevesebb a probléma, pedig ez nem igaz. Az ingerszegény környezet, az unalom és az egyedüllét őket még gyakrabban sújtja.

Kimutatták azt is, hogy a környezet jelentősége nem csak a benne élő állatok, de még az utódaik szempontjából is meghatározó. Vizsgálatokkal bizonyították, hogy a környezet szerepe már a magzati életben is fontos, mert az anya által elszenvedett ártalmak kihathatnak az utódaik későbbi viselkedésére. Ha túl sok stressz éri az anyaállatot a vemhessége alatt, akkor az utódai érzelmi szempontból érzékenyebbek lesznek és hajlamosabbakká válnak a szélsőséges megnyilvánulásokra.

A probléma csak tudatos emberi beavatkozással mérsékelhető, amire a környezetgazdagítás eszközei adnak lehetőséget. A természetes viselkedés fenntartását lehetővé tevő, megfelelő ingerekben gazdag környezet kialakítása elengedhetetlen életfeltétel valamennyi állat, így a tenyészállatok számára is. Maga a környezetgazdagítás egy viszonylag új és meglehetősen összetett fogalom, aminek módszereit minden tenyésztőnek és állattartónak ismernie és tudatosan alkalmaznia kell. A cél az, hogy a lehető legtöbb lehetőséget biztosítsunk az állatoknak az adott állatfajra jellemző természetes magatartásformák gyakorlására, ami csökkenti a stresszt és az unatkozásból fakadó egyéb problémákat.

Valamennyi állat sok időt tölt alvással, vagyis szükségük van a nyugalomra, de az aktív időszakok tartalmassága ugyanolyan fontos. Szinte csak azoknak az állatoknak nincsen szükségük környezetgazdagításra, amelyek a lakásban és azon belül is rendkívül szoros kapcsolatban élnek az emberekkel, akik különösen sokat foglalkoznak velük, mert ez teljes mértékben kielégítheti az igényeiket. A legtöbb tenyészállat és társállat esetében ez nem így van. Minél lazább a kapcsolat az állattartó és az állat között, minél kevesebb idő jut egy-egy állatra, minél ingerszegényebbek a tartáskörülmények, annál nagyobb jelentőséget kapnak az egyéb környezeti tényezők, vagyis a környezetgazdagítás tudatosan alkalmazott elemei. Ez megfordítva is igaz, vagyis a csoportosan tartott állatok kevesebb környezetgazdagítást igényelnek, ugyanakkor nehezebb olyan szoros kapcsolatot kialakítani velük, mint az egyedül tartottakkal, akik rá vannak utalva az állandó kapcsolattartásra.

A környezetgazdagítás feladata tehát az állat optimális életvitelének, fejlődésének, testi és lelki egészségének megfelelő környezet biztosítása. Csak akkor jó egy állat környezete, ha megfelel a biológiai igényeinek. Az alábbiakban a lehetséges megoldások közül igyekszem kiemelni a legfontosabbakat. A lehetőségeket témák köré csoportosítva tárgyalom, de a felsorolás ugyanúgy nem jelent fontossági sorrendet, ahogy nem létezik minden esetben alkalmazható, tökéletes megoldás sem. Ezért mindenkor az igényekhez és a lehetőségekhez kell igazítani az eszközöket, vagyis az adott helyzetben célravezető megoldás a legjobb. De a siker érdekében az alábbiak közül a leghelyesebb nem egy, hanem egyszerre több lehetőséget is alkalmazni.

 

Szociális környezet

A társállatok egyik közös tulajdonsága, hogy maguk is társas lények, ezért kiemelkedően fontos a számukra a szociális környezet. Általában egy csoport tagjaként érzik jól magukat, mert így teljesebb és kiegyensúlyozottabb az életük, mint magányosan. Egyes állatok a magányos életformát részesítik előnyben, de ha nem állnak állandó és szoros kapcsolatban a tulajdonosukkal, akkor a számukra is jobb megoldás lehet, ha legalább kettesével tartják őket. Ez még a macskákra is igaz, amelyek általában nem jeleskednek a csoportépítésben.

A szociális közösség állhat fajtársakból és eltérő fajú, barátságos állatokból, illetve emberekből is, de általában az azonos fajú állatokból álló társaság a legelőnyösebb. A kutyák, a vadászgörények és a házi nyulak rendkívüli képessége a csoportok kialakítására és az együttélésre csak úgy használható ki maradéktalanul, ha lehetőséget kapnak más fajtársakkal való együttélésre. De még ez esetben is hasznos a számukra az emberekkel való rendszeres kapcsolattartás, amire az együttélés mellett a séták, a játék, a gondozási és kiképzési feladatok nyújtanak lehetőséget. Minden kutyának rendszeres mozgásra, futtatásra vagy sétáltatásra van szüksége, még a kertben és a csoportosan tartottaknak is legalább napi egyszer. A vadászgörények és a nyulak pedig azt igénylik, hogy minden nap kiengedjék őket legkevesebb néhány órára a ketrecükből. Ezek az alkalmak, ahogy a társas ketrecek, a közös kutyafuttatók, az állatóvodák, a kutyaiskolák és a különböző sportok lehetőséget adnak a szociális együttműködés gyakorlására és az erre irányuló készség fejlesztésére.

Az elmondottaknak nem mond ellent, hogy időnként minden állatnak szüksége van magányra is. Szeretnek időnként elvonulni és rejtekhelyekre, köztük szekrényekbe, odúkba, ólakba, lyukakba, csövekbe vagy cipősdobozokba bújni. Sok állat egyedül tartva is szívesen használ ilyen védett és biztonságos helyeket, a társasan és a mozgalmas helyen tartott állatok számára pedig nélkülözhetetlenek. Ezért gondoskodni kell róla, hogy megfelelő számban álljanak a búvóhelyek is rendelkezésre.

Az állatok elhelyezésének módja jelentős hatást gyakorol az életükre és viselkedésükre, befolyásolja a stressz mennyiségét, a pihenést, a táplálékfelvételt, a betegségek kialakulását és terjedését, sőt, még a teljesítményt és a szaporodást is. Ezért a tartási hely gondos kialakítása, megfelelő felszerelése és az állatokkal való foglalkozás mellett az egyik legfontosabb eldöntendő kérdés az, hogy egyénileg vagy csoportosan kerüljenek elhelyezésre. Ez ráadásul több tényezőtől is függ, mint az állatfaj, a fajta, az ivar, az életkor, az állatok pillanatnyi hasznosítása, de még olyan egyéni tulajdonságaiktól is, mint az agresszió, az összeférhetetlenség vagy a félelem. Ezért minden helyzetet egyedileg kell mérlegelni:

  1. Egyedi elhelyezés. Az egyedi elhelyezés több nyugalmat biztosít az állatoknak. Nagyobb kényelemben élhetnek, jobb a levegő minősége, tisztább a környezet, csökken a megbetegedések kockázata, emellett kizárja a verekedéseket, javul a táplálékhoz és az ivóvízhez való hozzáférés, és könnyebb az állat megfigyelése is. Ugyanakkor ingerszegény elhelyezési megoldás, ezért az egyéni elhelyezésnél elengedhetetlen feltétel a sok foglalkozás és a környezetgazdagítás egyéb eszközeinek az igénybevétele.
  2. Csoportos elhelyezés. Segíthet az egyéni elhelyezés hibáinak kiküszöbölésében, hiszen így több lehetőség nyílik a szociális interakcióra és a természetes viselkedési formák gyakorlására. Ugyanakkor minél több állatot tartanak együtt, annál több odafigyelésre van szükség. Folyamatosan vizsgálni kell, hogy okoz-e ez problémát valamelyik állat számára, gondoskodni kell az elegendő felszerelésről (pl. fekhely, tál és játék), valamint megfelelő számú búvóhelyről is, ami lehetővé teszi, hogy a csoport tagjai félrevonulhassanak.

 

Testmozgás

A testmozgás jelentősége ma már talán magától értetődő. Az állatok is egészségesebbek és boldogabbak, ha elegendő mozgástér és mozgási lehetőség áll a rendelkezésükre. Ha viszonylag kis területen (pl. lakásban, kennelben vagy ketrecben) élnek, akkor kiegészítő mozgatásban kell részesíteni őket. Ez sokat segíthet, így akár egy bernáthegyi méretű kutya is tartható egy kis lakásban, ha elegendő sétáltatást biztosítanak a számára, de egy törpe kutya is unatkozhat akár egy nagy lakásban, kertben vagy kifutóban is, ha keveset foglalkoznak vele. A jogszabály által előírtnál kisebb területen tartás azonban semmivel sem indokolható. Bármennyit is foglalkoznak egy állattal, elegendő életteret kell biztosítani a számára.

A lakásban tartott kutyákat naponta legalább háromszor meg kell sétáltatni, és a kertben vagy kennelben tartott kutyák is napi legalább egy sétát igényelnek. A mozgékony fajtáknak legkevesebb napi 2 óra sétáltatásra vagy futtatásra van szükségük. Jó, ha a kutyák és a macskák az egész lakásban vagy udvaron szabadon mozoghatnak. A macskák számára lehetővé kell tenni, hogy eljussanak azokra a helyekre is a lakásban, amelyeket nem használunk. Mivel imádnak mászni és magas helyen tartózkodni, néhány polccal érdemes lehetővé tenni a számukra, hogy feljussanak a szekrények tetejére, ami elfoglaltságnak és testgyakorlásnak is jó a számukra. Költségesebb, de hasznos, ha az udvaron vagy az erkélyen alakítanak ki egy biztonságosan zárt kifutót, ahová az állatok szabadon kijárhatnak. Ez sok mozgást és ingert jelenthet. A vadászgörények és a nyulak ketrece pedig legalább akkora legyen, hogy a nélkülözhetetlen pihenőhely, alomdoboz, élelmiszer és ivóvíz mellett valamennyi játék, így tükrök, újságpapír, kartonpapírcsövek, dobozok, fadarabok, gallyak, vágott növények és még sok minden más is elhelyezhető legyen. Emellett minden nap legalább néhány órára ki kell engedni őket egy a számukra biztonságossá tett kifutóba vagy szobába.

 

Foglalkozások

A szociális környezet mellett a rendszeres foglalkozások is fontosak az állatok számára. Erre a napi etetések, takarítási és ápolás i feladatok elvégzése mellett a közös játék, kiképzés, munka és a sportok teremtenek alkalmat. A rendszeresség megnyugtatja, a foglakozások pedig boldogabbá teszik az állatokat, ha a megfelelő módon zajlanak. Minden állattal foglalkozni kell a nap legalább egy részében, mert az segíti a testi és a szellemi fejlődésüket, javítja az életminőségüket, valamint mozgási és szocializálódási lehetőséget biztosít a számukra.

Érdemes figyelembe venni, hogy a foglalkozások iránti igény állatfajonként, tartásmódonként, életkoronként és egyedenként is eltérő lehet.

 

Tárgyi környezet

A tárgyi környezet is jelentős szerepet játszhat a környezetgazdagításban. Sok olyan eszköz van, amelyek a távollétünkben is képesek lekötni az állatok figyelmét. Ezek tartós elfoglaltságot jelentenek a számukra, egyben segítenek fenntartani a fizikai és a szellemi frissességüket. Egy kilyukasztott cipős doboz maga lehet a mennyország, és elfér a kifutókban vagy a lakásban az ágy alatt. De más búvóhelyek, csövek, fekhelyek, mászófák és kaparófák is hasznosak. A játékok közül az adott állatfaj számára gyártott biztonságos megoldások ajánlhatók a leginkább, de a házilag készítettek is megfelelhetnek, ha nem mérgezők, nem lehet szétrágni és lenyelni őket, vagy megsérülni miattuk. Jó, ha a játékok egyszerre több funkciót is betöltenek. Mivel a társállatok általában szeretnek rágcsálni, ezért különösen ajánlhatók azok, amelyek játék közben tisztítják a fogakat és masszírozzák az ínyet. Önálló elfoglaltságra és játékra ingerelnek azok, amelyek mozognak, ezért le lehet vadászni, vagyis be lehet cserkészni, meg lehet kergetni és el lehet kapni. Még a nyulak is kedvelik az ilyen mozgó játékokat! A leginkább azokat ajánlott előnyben részesíteni, amelyek megfelelnek az állat biológiai igényeinek. A nyulak nem tudnak mókuskerekezni, ezért nem érdemes ilyet vásárolni a számukra. A legjobb az, ha az állatok nem egyszerre, hanem váltogatva kapják meg a játékaikat.

Sok olyan játék is létezik, amit az állattartó és az állat közösen használhat az együttlétek során. Erre a célra az agresszív magatartásra nevelők nem ajánlhatók, de az embert és az állatot egyaránt megmozgató, közös cselekvést igénylő játékok és sportok különösen hasznosak. Sokan szívesen játszanak az állataikkal fényforrások segítségével is, de azokat a lézerceruzákat kerülni kell, amelyek fénye károsíthatja az állatok vagy az emberek szemét.

 

Takarmány

A takarmány is lehet a környezetgazdagítás eszköze. Mint arról már volt szó, a természetben az állatok az idejük legnagyobb részét a pihenés mellett a táplálék megszerzésével töltik. Azzal, hogy etetjük őket, jelentősen lerövidítjük az ezzel járó napi elfoglaltságukat. Pedig a táplálék az egyik legjelentősebb motiváló tényező, amiért szívesen dolgoznak az állatok, ezért jól használható a környezet gazdagítására. A cél általában az, hogy minél természetesebbé tegyük az élelem megszerzésének és elfogyasztásának körülményeit és meghosszabbítsuk a táplálkozással eltöltött időt. Emellett a változatosság, vagyis az érdekes újdonságok is a környezetgazdagítást szolgálják.

A különböző táplálékok sokféleképpen csoportosíthatók. Az egyik lehetőség annak alapján besorolni őket, hogy milyen feladatot töltenek be:

  1. Alaptakarmányok. Teljes értékű takarmányok, amivel az állatokat tápláljuk. Lehetnek gyári tápok és házilag összeállított ételek is, de a legfontosabb tulajdonságuk az, hogy minden olyan összetevőt tartalmaznak, amire az állatnak szükséges van.
  2. Takarmánykiegészítők. Ezek nem teljes értékű takarmányok, vagyis nem alkalmasak arra, hogy kizárólag velük etessük az állatot. Különböző tápanyagokat is tartalmazhatnak (pl. húst vagy gabonaféléket), segíthetik az egészségmegőrzést (pl. a fogászati műcsontok) és a legfőbb céljuk a változatosság biztosítása is lehet.
  3. Jutalomfalatok. Kimondottan arra szolgálnak, hogy a kiképzés, a munkavégzés és a sportok során motiváló szerepet játszanak. Az etetésük örömöt okoz az állatoknak. Éppen ezért óvatosan kell velük bánni, mert felesleges tápanyagokat tartalmazhatnak, ezért a túlzott fogyasztásuk elhízáshoz vezethet és más problémát is okozhat. Általában az a leginkább célravezető, ha jutalomfalatként is egy teljes értékű alaptakarmányból kapnak az állatok, aminek mennyiségét be lehet számítani a napi táplálék adagba.

A felsoroltak mindegyikét lehet környezetgazdagításra használni. A legjobb eredményt azok a megoldások adják, amelyek hosszú ideig képesek lefoglalni az állatokat, mint a nehezen megszerezhető vagy megrágható táplálékok, vagy azok, amelyek etetése közös tevékenységgel jár, mint a jutalomfalatok használata. Környezetgazdagítás céljából is a leginkább azokat érdemes felhasználni, amelyek etetése egészséges és hasznos, vagyis nem csupán örömet okoznak.

Az egyik lehetőség az, hogy az állatok takarmányát nem teszik egyszerűen az etetőtálába, hanem úgy adják oda, hogy nehezen juthassanak hozzá. A sok munkával, kis részletekben elérhető táplálék ingereli az állatok érzékszerveit, leköti a figyelmüket és több mozgásra, aktivitásra készteti őket, így az amúgy pihenéssel vagy unatkozással töltött idő egy részét a táplálék megszerzésére fordítják. És az a legjobb az egészben, hogy mindezt önként és örömmel teszik! A száraz tápok különösen alkalmasak arra, hogy a tartási hely különböző pontjaira széthelyezzék, így több mozgásra késztetik az állatokat. A száraz tápok emellett jutalomfalatként, zsebből is adhatók, ami növeli az állattal való foglalkozások sikerét és tovább javítja a tulajdonos és az állat kapcsolatát. Elérhetők olyan eszközök is, amelyekbe belehelyezhető az étel, és az állatoknak sokáig kell rázniuk, forgatniuk, rágcsálniuk vagy nyalogatniuk, hogy megkaparintsák belőle. Néhány játékba száraz táp tehető, ami csak nehezen nyerhető ki. A kongába (harang alakú üreges játékba) nedves étel fagyasztható bele, így az állat csak lassan tudja megszerezni. A nyulak számára pedig a papírhengerekbe préselt széna is kellemes időtöltést jelenthet.

Emellett érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a felkínált takarmány változatos legyen. Ez nem könnyű feladat, hiszen a háziállatok csak korlátozott mértékben tolerálják a hirtelen vagy rendszeres változtatásokat. Ezért az a legjobb, ha az eleségük legalább 90%-át az alaptakarmányuk adja, amit csak lassan, fokozatos átmenettel változtatnak meg, de a maradék lehet olyasmi, ami örömet okoz az állatoknak. Ez a kis figyelmesség hasznos is lehet, hiszen fontos tápanyagokhoz juthatnak hozzá vele az állatok. A fogászati jutalomfalatok különösen javasolhatók erre a célra, mert amellett, hogy segítenek tisztán tartani a fogakat, növelik a változatosságot és elősegítik azt is, hogy az állat több időt töltsön táplálkozással.

 

Egyéb érzékszervi ingerek

Végezetül az érzékszervi ingerek is felhasználhatók a környezetgazdagításra. Sokféle inger alkalmas arra, hogy tartalmasabbá tegye az állatok életét. A leginkább ingerelhető érzékszervek a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és az ízlelés. A jó inger felkelti és leköti az állatok figyelmét. Erre is általában több lehetőség adódik. A ketreceket ajánlott úgy elhelyezni, hogy minél nagyobb teret lássanak be az állatok a környezetükben. Hasznosak az ablakpárkányok belsejére, a kaparófák tetejére és a lakás más pontjaira felszerelt pihenőhelyek, ahonnan az állatok figyelemmel kísérhetik a körülöttük vagy az utcán zajló eseményeket. A legtöbb társállat szeret nézelődni. Egyes állatok érdeklődéssel kísérnek figyelemmel még bizonyos televízió műsorokat is. Egyik macskánk kedveli az Animal Planet oroszlánokról szóló adásait. Amikor az állatok királya elvonul a képernyőn, ő is vele halad, majd ha legyalogol a képernyőről, akkor a macska bemegy a TV készülék mögé, és ott keresi a rokont.

vissza az elejéhez

 

 

UGRÁS A KÖVETKEZŐ RÉSZHEZ

 

Dr. Csikós Károly Miklós
állatorvos
Mancsok Állatorvosi Rendelő

 

© MANCSOK, 2017.